A világ 5 mágikus területe, ahol az emberek a leghosszabb ideig élnek
2023. április 05. 13:11
Vannak olyan régiók a világon, ahol az emberek elérik a leghosszabb élettartamot, mialatt a legegészségesebb életet élik. Ezeknek a térségeknek számos közös jellemzője van, többek között az, hogy elsősorban teljes értékű, növényi alapú és nem feldolgozott élelmiszereket fogyasztanak, rendszeresen végeznek alacsony intenzitású testmozgást, valamint közösségi és céltudatos életet élnek.
Gianni Pes és Michel Poulain kutatók fedezték fel az első ilyen területet, (melyet Kék Zónának neveznek), a koncepcióra pedig Dan Buettner épített, aki további régiókat azonosított, és kiterjedt kutatásokat végzett ezekről a közösségekről.
Buettner kifejtette, hogy a Kék Zónákban élő embereknek sem a génjeiben, sem pedig az akaraterejében nincs semmi különleges.
Ehelyett a "tulajdonságok összekapcsolt hálójának köszönhetően virágoznak, amelyek miatt az emberek a helyes dolgokat teszik, és elkerülik a helytelen dolgokat" - számolt be korábban az Insider. Mit tanulhatunk tehát azoktól a helyektől, ahol az emberek a legtovább élnek?
Szardínia, Olaszország
Az olaszországi Szardínián található falvak egy csoportja volt az első Kék Zóna, amelyet azonosítottak, miután a kutatók megállapították, hogy itt a legmagasabb a 100 évesnél idősebb férfiak száma. Ez a régió olyan férfi pásztorok otthona, akik jellemzően napi öt vagy több kilométert gyalogolnak a hegyekben, elsősorban növényi alapú étrendet követnek, és mértékkel fogyasztják a helyi Cannonau bort. A régió erős családi értékeiről ismert, ahol az időseket megbecsülik, és a család minden tagjáról gondoskodnak.
Egy Seulo nevű falu tartotta a rekordot, ahol 1996 és 2016 között 20 százéves ember élt.
Okinawa, Japán
A japán Okinawa otthont ad a világ leghosszabb életű nőinek. Lakói olyan szuperélelmiszereket fogyasztanak, mint a tofu, a miso és a tengeri moszat, valamint a japán "ikigai" fogalma szerint élnek, amelyet úgy határoznak meg, mint egy olyan motiváló erőt, amely az embereknek céltudatosságot ad, és azt, amit az ember a világnak adni tud. Buettner szerint ez is szerepet játszik a lakosok hosszú életében.
A sziget a "moai" hagyományáról is ismert, amely magában foglalja az erős társadalmi hálózatokban való életet. Ezek a hálózatok már gyermekkorban kialakulnak, amikor is általában öt gyermekből álló csoportokat alkotnak, és egyfajta második családként fennmaradnak felnőttkorban is.
Okinawán ezek a csoportok rendszeresen találkoznak, hogy érzelmi és anyagi támogatást nyújtsanak egymásnak és együtt töltsék az időt.
Loma Linda, Kalifornia, Egyesült Államok
Az Egyesült Államokban, a kaliforniai Loma Linda egyes lakói átlagosan 10 évvel tovább élnek, mint az amerikaiak átlaga. A közösség, ahol a legnagyobb a hetedik napi adventisták, (egy protestáns keresztény felekezet), koncentrációja az Egyesült Államokban, közvetlenül a Bibliából vett növényi alapú étrenden él, amely magában foglalja a gabonafélék, diófélék és hüvelyesek fogyasztását. Az adventisták nem dohányoznak és nem isznak alkoholt, és általában késő estig aktívak maradnak. Valamint egyes adventisták számára tilos a vörös hús (különösen a sertéshús), a kagylók, a finomított élelmiszerek és a koffein fogyasztása is.
Nicoya, Costa Rica (címfotónkon)
Közép-Amerika ezen részén a várható átlagéletkor a világon az egyik legmagasabb, 85 év, annak ellenére, hogy az átlagjövedelem az ország legalacsonyabbjai közé tartozik.
A közösségben erős a hit és a család iránti elkötelezettség, a legtöbb idős ember a családjával él. Buettner szerint a Costa Ricán élőknek van egy "plan de vida”, azaz "élettervük", ami céltudatosságot ad az időseknek.
További tényezők közé tartozik a feldolgozatlan élelmiszerekből álló egészséges étrend, a magas kalciumtartalmú víz fogyasztása és a természetes mozgás a rendszeres sétával.
Ikaria, Görögország
A görög sziget lakói körében nagy az esélye annak, hogy 90 éves koruknál tovább élnek, a demencia kialakulásának esélye pedig alacsony. Ikaria lakói a hegyvidéki domborzati viszonyok miatt természetesen aktív életmódot folytatnak, és a kis közösségekben való életnek köszönhetően erősek a társadalmi kapcsolataik.
Egyfajta mediterrán étrendet követnek, sok zöldséggel és gyümölccsel, és a leggyakoribb vallásuk, a görög ortodox kereszténység miatt rendszeresen böjtölnek.
Az ikariaiak rendszeresen tartanak délutáni szunyókálást is, ami bizonyítottan csökkenti a stresszhormonok szintjét, és csökkenti a szívbetegségben való elhalálozás esélyét.
Forrás: insider.com
Kapcsolódó cikkek
Figyelni kell a szolgáltató szerződésmódosításra vonatkozó értesítésére
2023. január 17. 10:48
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azt javasolja az előfizetőknek, hogy kísérjék figyelemmel a szolgáltatók szerződésmódosításra vonatkozó értesítéseit, és ha a megváltozott feltételeket nem fogadják el, a jogszabály szerinti határidőn belül élhetnek a felmondási joggal.
Az NMHH az MTI-nek küldött hétfői közleményében kiemelte, erre azért van szükség, mert az új évben egyre több távközlési szolgáltató emeli meg a díjait, illetve egyre gyakoribbá válnak az olyan szerződési feltételek is, amelyek alapján a díjemelés automatikusan az inflációhoz igazodik.
Így hatnak a városi növények az egészségre
2023. augusztus 11. 11:21
A városi kerteknek és zöldfelületeknek a lakosságra gyakorolt jótékony hatása fizikai, esztétikai, rekreációs és oktatási kérdéseket is érint. Az urbanizált területeken élők többsége hajlamos a természetes környezetet békésebbnek és pihentetőbbnek érzékelni, mint a városiakat. A park- és kertlátogatók számára a legjelentősebb értékek a tanulási élmény, a stresszoldás és a relaxáció, a jobb életminőség, valamint a hőkomfort érzete szélsőséges hőség esetén.