Adómentességet adnának a vadászoknak

2019. november 26. 08:35
Egy kereszténydemokrata politikus így csökkentené a sertéspestis után keletkezett károkat.
 

Módosító javaslatot nyújtott be a “Versenyképesebb Magyarországért program egyes adóintézkedéseinek megvalósítását szolgáló törvények módosításáról” című törvényjavaslathoz egy kereszténydemokrata képviselő. Vejkey Imre a vadászaton elejtett vad húsát, mint juttatást tenné adómentessé a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításával – írja az Mfor.hu.

fotó: flickr/Philippe Rouzet

fotó: flickr/Philippe Rouzet

Az indoklás szerint a sertéspestis miatt szükségessé vált a vaddisznó állomány ritkítása, ami hatóságilag előírt kötelezettség. A képviselő szerint a vadászok a vadkárok elhárítása révén alapvetően közfeladatot látnak el. Annak érdekében, hogy a vadgazdálkodók költségeit enyhíteni lehessen, Vejkey Imre adómentessé tenné a vadászaton való részvételt, illetve az így megszerzett vadhús átadását. Nem vonatkozna ugyanakkor a mentesség az utazásra, elszállásolásra, illetve az üzemanyagra vagy vadászati eszköz biztosítására.

A módosítás visszamenőleges, vagyis a törvény hatálybalépését megelőzően keletkezett adókötelezettségekre is vonatkozna, amennyiben a parlament elfogadja a KDNP politikusának indítványát.

(Mfor.hu) / piacesprofit.hu

Kapcsolódó cikkek

600 ezres fizetésért is csak nehezen találnak eladót a pesti üzletekbe

2019. július 15. 08:54
Már az életkor sem számít

Karrierváltás cégen belül

2019. október 14. 09:29
"Az új pozíció más nézőpontot is hoz magával, amikor előfordulhat, hogy addig örök igazságnak tartott dolgokat kénytelen az ember megkérdőjelezni" - mondja Bek-Balla László. Ő HR igazgatóból az Erste Bank Digitális Csatornák és Contact Center területének vezetője lett. Mai cikkünkben olyan HR vezetőket mutatunk be, akik cégen belül maradtak, de más pozíciót töltenek be, amihez ugyanúgy, ahogy a vállalkozásba kezdőknek, új ismereteket kellett szerezniük, és elhagyni addigi komfortzónájukat.