Agrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át Nemesvámoson

2019. szeptember 23. 08:27
Agrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át a Veszprém megyei Nemesvámoson, a beruházás 274 millió forintba került.

Viski József az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára az átadó ünnepségen arról beszélt, hogy a Vidékfejlesztési Programból 80 milliárd forintot szánnak az önkormányzatoknak, amelyből iskolák, óvodák, utak, munkahelyek épülhetnek a versenyképesség megőrzése, megerősítése érdekében. Hozzátette az Agrárminsztérium célja a vidéki vállakozások támogatása, ezen keresztül a munkahely teremtés és a helyi közösség életminőségének javítása.

Kép letöltése
 
Fotó: AM

 

Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere elmondta: 114 millió forintos uniós támogatásból finanszírozták a 830 négyzetméteres agrárlogisztikai központot, 50 millió forintból épült meg a 250 négyzetméteres hűtőház, a hozzá kapcsolódó vásártérrel és parkolóval a Vidékfejlesztési Program támogatásából, valamint 100 millió forintba került a 4,5 kilométer hosszú mezőgazdasági út, 10 millió forintból pedig traktort vásároltak.

Kép letöltése
 
Fotó: AM

 

Kiemelte: a beruházás célja, hogy minél több, helyben termelt alapanyagot tároljanak és dolgozzanak fel. Az egy év alatt elkészült környezettudatos beruházásnál napelemet használtak, a terményt helyben tárolják, feldolgozzák és helyben is értékesítik, így nincs szükség szállításra.


Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Nemesvámoson az elmúlt egy évben végrehajtott 2,5 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően mintatelepüléssé vált a térségben.

(MTI/AM)

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Győrffy Balázs: Már közel a megoldás a családi gazdaság jogi személlyé alakítására

2019. április 29. 08:40
Tavaly hirdette meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara stratégiai programcsomagját az erősebb agrár- és élelmiszer-gazdaságért, valamint a jólétében gyarapodó vidékért. A programcsomag 9 pontból áll, ezek mindegyikében történtek előrelépések - hangzott el a Portfolio Nyugat-magyarországi Agrárfórumán, Pápán.

Francia modell: robotizált tehenészet

2018. november 08. 15:13
Rendkívül izgalmas annak megismerése, miként gondolkoznak a francia gazdák az agrárpolitikai kérdésekről, a piaci lehetőségekről és perspektívákról, milyen jövőképet képzelnek el maguknak, látják-e annak esélyét, hogy nyugdíjba vonulásuk után valaki továbbviszi a gazdaságot?