Alig kezdődött el a viharszezon, máris 1,7 milliárd forintot fizettek ki károk miatt
2024. június 06. 12:51
Beázásokról, jégverésekről, felhőszakadásokról, villámcsapásokról érkeztek bejelentések.
A biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak a kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 16 ezer bejelentés érkezett – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) június 5.-én, szerdán.

A bejelentések száma negyedével volt több, mint a tavalyi hasonló időszakban, amikor a kifizetések és tartalékolt összegek az egymilliárd forinthoz közelítettek.
A szövetség jelezte, hogy az adatokban még nincsenek benne a legutóbbi hétvége viharkárai, amelyek már a júniusi statisztikákban jelennek meg, illetve nincsenek benne a mezőgazdasági és az ipari létesítményekben, valamint a közintézményekben keletkezett károk.
A bejelentések számát leginkább május 17-25-i, valamint a május 31-i viharok, beázások, jégverések, felhőszakadások, villámcsapások növelték. Leginkább Budapest, valamint Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Nógrád, Vas, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, főként Dunakeszi, Érd, Eger és a Tápióság térsége volt érintett.
A Mabisz felidézte, hogy tavaly a viszonylag nyugodtabb május után a júniusi és az augusztusi időjárás is súlyos károkat okozott; a négy viharhónap után 13 milliárd forintnál állt meg a biztosítói károk összege, ami évtizedes rekordot döntött meg.
Június első napjainak viharjelentései, valamint az árvízi előrejelzések alapján idén is további nehéz hónapok előtt állnak a biztosítók – tették hozzá.
A májusi, százezer forint feletti átlagkár nagyjából megfelel a tavalyinak, ugyanakkor 20-40 százalékkal haladja meg a néhány évvel korábbiakat, ezt főként a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségek okozzák. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy az ügyfelek ne váljanak alulbiztosítottakká – közölte a biztosítók szövetsége.

A Mabisz felhívta a figyelmet, hogy a kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el a károsultak, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképeket.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Fontos határidő! Már csak néhány napig jelentkezhetsz a MATE szakirányú továbbképzéseire
2023. augusztus 30. 12:44
Tavalyhoz képest 64 százalékkal több pótfelvételiző került be a MATE-ra.
A pótfelvételi eljárásban 539 fő nyert felvételt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem képzéseire, ami 64 százalékos növekedést jelent a tavalyi póteljáráshoz képest. Rendkívül keresettek az egyetem ősszel induló szakirányú továbbképzései is, amelyekre 384 jelentkezés érkezett.
Üzemanyag-szivárgást észlelt a Mol – ez szennyezheti a fúrt kutak vizét
2024. október 18. 17:08
A Mol nyomásérzékelő rendszere szivárgást jelzett a Százhalombatta és Pécs közötti üzemanyag-szállításra használt terméktávvezetéken, Gárdony közelében – tájékoztatta az olajipari vállalat pénteken az MTI-t.