Aratás: a várakozások alatti hozamokkal kell számolniuk a gazdáknak

2024. június 12. 15:05
A szakemberek szerint a tavalyinál gyengébb termésre lehet számítani.
 
Ugyan még kis területen, de a nagyon korai őszi árpában már elindult az aratás, és ha fölszárad a talaj, akkor rövidesen az őszi búza vágása is megkezdődhet. Szakemberek szerint az aratás a szokásosnál gyengébb termést hozhat.
Aratás: a várakozások alatti hozamokkal kell számolniuk a gazdáknak
Gyengébbek lesznek a terméseredmények a tavalyinál
A múlt héten már csütörtökön és pénteken is vágták a nagyon korai őszi árpát – még csak kis területen zajlott a munka, ezért ezek terméseredményeit még nem lehet  országos szintre kivetíteni. Sok helyen látszik, hogy az ősz árpa „készen van", azaz amennyiben kicsit fölszárad az elmúlt napok esőzései miatt felázott talaj, akkor nagyobb területen is beindulhat az aratása. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke szerint a korai őszi búzák is a hét végére készen állnak majd az aratásra, csak az a kérdés, hogy a kombájnok rá tudnak-e menni a földekre – írja a vg.hu.
 
búza
A felázott talaj késleltetheti az aratást – fotó: pixabay.com
 
Az azonban már most látszik, hogy gyengébbek lesznek az eredmények, mint amire előzetesen számítottak a gazdálkodók. A kisebb hozamok a fajtabemutatókon is elég markánsan látszottak: a kísérleti parcellák a megszokott hektáronkénti 8-12 tonnás eredménnyel szemben csupán 5-6 tonnát teremnek idén. Ebből pedig következtetni lehet arra, hogy az ezeknél szokásosan alacsonyabb termést hozó köztermesztésben is az átlag, illetve a várakozások alatti hozamokkal kell majd számolniuk a gazdáknak.
 
Az elmúlt időszak csapadéka a korai érésű terménynél csupán arra volt jó, hogy ne kezdhessék el az aratásukat, a termés mennyisége szempontjából pedig már semmire – fogalmazott Petőházi Tamás, hozzátéve, hogy a közép- és késői érésű árpa- és búzafajtáknál a szemtelítődésben tudott valamelyest még segíteni, ami a termésátlagokat is pozitívan befolyásolja – csak az a kérdés, hogy milyen mértékben.
 
Az őszi betakarítású növényeknek – a kukorica, a napraforgó vagy a szója – nagyon jót tett a májusi és a júniusi csapadék.
 
"A csapadék eloszlása azonban most sem volt egyenletes az országban: általánosságban elmondható, hogy az elmúlt években tapasztaltakhoz hasonlóan most is nyugatról keletre haladva csökkent a mennyisége. A viharsarki rész kapja mindig a legkevesebb esőt, pedig ott nagyon jó minőségű termőföldeken lehet gazdálkodni. Vannak olyan mikrokörzetek, amelyekben nagyon szélsőségesen érezhető a klímaváltozás" – mondta.
 
A világ gabonatőzsdéin megfigyelhető áremelkedés ideért a magyar gabonapiacra is
Ma már Magyarországon egyértelműen a 80 ezer forint fölötti takarmánybúzaárak a reálisak. Kérdés, hogy lesz-e, illetve ha igen, mennyi lesz az extra javító minőségű, 14–14,5 százalék fehérjetartalom fölötti búzából, aminek az ára külön megegyezésekkel képződik majd, a GOSZ-elnök szerint 100 ezer forint körüli tonnánkénti szint magasságában. Azt is el szeretnék érni, hogy az őszi árpa is elérje a tonnánkénti 70 ezer forintos telephelyi árat.
 
Egyes területeken a búza időben kapott esőt, de a legutóbbi csapadékhullám már későn jött – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a gabonakereskedők, -feldolgozók és takarmánygyártók érdekeit képviselő Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hajdú-Bihar vármegyében szépek az állományok, de a szokásosnál alacsonyabb tőszámokkal rendelkeznek, így szerinte is a tavalyinál gyengébb termésre lehet számítani, aminek a minőségéről még nem lehet közelebbit mondani.
aratás
Gyengébbek lesznek az eredmények, mint amire előzetesen számítottak a gazdálkodók – fotó: pixabay.com
 
Megnőtt a gombásodás veszélye
A várható termésmennyiséget az is negatívan befolyásolhatja, hogy az elmúlt évhez képest betakarítható terület nagysága is csökkent, 943 ezerről 870 ezer hektárra.
 
A párás időjárás miatt megnőtt a gombásodás veszélye, a gazdálkodóknak nagyon kell figyelniük, mert ha megjelent a fuzárium az állományban, akkor azt azonnal kezelni kell.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás az erdőgazdálkodás fontos célkitűzése

2024. szeptember 26. 16:21
A magyar erdők esetében megfelelő tudással, számos kutatási eredménnyel és gyakorlati gazdálkodási modellel rendelkezünk a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás elősegítése érdekében, amely a szakmai kihívások mellett egyben lehetőséget is jelent az erdő alapú gazdaság szereplői számára – mondta Zambó Péter, csütörtökön, Budapesten, a Klímaváltozás 2024 konferencián.

Az árpa már a magtárakban van

2024. július 11. 16:42
Idén a száraz és meleg időjárás miatt az őszi vetésű szántóföldi növények betakarítása a szokásosnál mintegy két héttel korábban megkezdődött, és folyamatosan zajlik a hőségben is: az árpáé már be is fejeződött, a többi kultúra aratása is ütemesen halad, és lassan a végéhez közelít. Köszönet illeti a gazdákat szorgalmukért és kitartásukért.