Átadták a Gyulai Várfürdő átalakított főépületét

2024. június 03. 12:26
Átadták a Gyulai Várfürdő átalakított főépületét május 29.-én, a Békés vármegyei város egymilliárd forint hazai forrást fordított a beruházásra. A Várfürdő 1959. május 1-jén nyitotta meg kapuit; 1970-ben minősítették vizét gyógyvízzé, akkor már évi egymillió látogatója volt.
Átadták a Gyulai Várfürdő átalakított főépületét
Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, hogy 2010 óta azzal a céllal fejlesztenek, hogy erősítsék a város négy évszakos jellegét, hiszen közvetve vagy közvetlenül több ezer ember megélhetését biztosítja a városban a turizmus.
 
Ennek első állomása 2010-ben az AquaPalota megépítése volt, amely a 2010-es holt szezon (az év utolsó három és a következő év első három hónapja) 100 ezret el nem érő vendégforgalmát másfélszeresére bővítette. 2023-ban ez a szám már megközelítette a 200 ezret.
 
Hozzátette, a gyulai önkormányzati cégek saját erőből is fejlesztenek, a várfürdő 2023-as, 476 millió forintos adózott eredményéből elvégezte két medence rekonstrukcióját; bővítette a napelemparkot és újranyitotta a 4. számú termálkutat, amivel az 50 méteres medence fűtését látják el. A több hektáros parkban pedig automata öntözőrendszert építettek ki - ismertette.
 
Közel ezer négyzetméterrel bővítették a főépületet, növelték az öltözőszekrények számát és egy látványétterem is helyet kapott a fürdőben -Fotó: Gyulai Várfürdő
 
A Kisfaludy Programban elnyert 3 milliárd forintból megépült egy új gyermek víziparadicsom, most pedig - a reumatológiai rész kórházba történő kiköltöztetésével - átalakították, mintegy ezer négyzetméterrel bővítették a főépületet.
Átadták a Gyulai Várfürdő átalakított főépületét | hirado.hu
Növelték az öltözőszekrények számát, új mosdóblokk épült, kialakítottak egy új masszázsszalont és egy új látványéttermet; és nőtt a pihenő vendégtér is. "A fejlesztés azonban itt nem áll meg" - jelentette ki a polgármester. Hamarosan elkezdik az 1833-ban épült Lovarda felújítását, és szeretnének egy új termálfürdőt is építeni.
Átadták a Gyulai Várfürdő átalakított főépületét
Kovács József országgyűlési képviselő beszédében felelevenítette, hogy Gyulán már az 1500-as évek elején volt törökfürdő; az 1800-as évek végén pedig gőzfürdő. A Várfürdő 1959. május 1-jén nyitotta meg kapuit; 1970-ben minősítették vizét gyógyvízzé, akkor már évi egymillió látogatója volt.
Gyulai Hírlap - Megújult a Gyulai Várfürdő téli főbejárata
Kun Miklós vezérigazgató elmondta, látják, hogy Győrben, Hévízen, Debrecenben, Makón és Nagyváradon is fejlesztik a fürdőket; amitől nem maradhatnak le Gyulán sem. Látogatószám alapján a gyulai az ország hetedik legnagyobb fürdője, a látogatók kétharmada visszatérő vendég, akiket folyamatos fejlesztéssel lehet megtartani - közölte.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Karácsony második napján kezdődik a szezon a mátraszentistváni Síparkban

2024. december 19. 19:54
December 26-án nyit a mátraszentistváni Sípark, amely a téli szünetben minden nap várja a vendégeket. Bár most tavaszias az idő, hamarosan visszatérhet a hideg a Mátrába, így újraindulhatnak a 20 éves hóágyúk. A szezonkezdet biztos, de még nem tudni, hány pálya lesz nyitva. A síbérletek ára idén is a két évvel ezelőtti szinten marad.

Balaton-partot vett Balatonfenyves önkormányzata

2023. március 03. 11:57
Balatonfenyves önkormányzata vásárolt egy 107 méter hosszú, több mint 3 ezer négyzetméteres partszakaszt nettó 45 millió forintért – közölte a település polgármestere.
Lombár Gábor – aki egyben az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke – elmondta, szeretnének ezzel a lépéssel példát mutatni. "Felelőssége a 44 tóparti önkormányzatnak, akármilyen kicsi is, ha adódik lehetősége a Balaton-part bármely kis részének közcélokra történő visszaszerzésére, a mai nehéz helyzetben is tegyen meg mindent érte" – fogalmazott.