Az a tény, hogy az EU parlamentje és a tagországok tanácsa közelebb került az amerikai mintájú szabad munkavállalási engedély (EU esetében „kékkártya”) egyszerűsítéséhez, egyaránt illeszkedik a formálódó közös menekültügyi politikába, és a szakképzett munkaerőért folyó globális versenyben az EU-pozíció javításába.

Az EU soros portugál elnöksége ideiglenes megállapodást kötött az úgynevezett "kékkártya-rendszer" reformjáról.

Európai Uniós „kékkártya” voltaképpen 2009 óta létezik, és eredetileg még nem annyira a migrációs nyomás kezelése kapcsán került szóba, mint inkább az uniós elöregedési tendenciára válaszul intézményesítették. A cél ugyanaz volt, mint az amerikai „zöld kártya” esetében: rendezett formában szabad folyosót biztosítani olyan potenciális harmadik országbeli munkavállalók számára, akiknek képzettsége, képessége hiánypótló módon tud hozzájárulni az Unió versenyképességéhez, illetve a belső piaci ellátáshoz.

Az időközben felpörgött migrációs válság és százezrek lökésszerű megjelenése egyúttal a szabad munkavállalás intézményét új megvilágításba is helyezte. Nem csupán az EU munkaerőpiacának fehér foltjait volt hivatva kitölteni, de szigorúan szabályozott, intézményes alternatívát is kívánt mutatni az illegális bevándorláshoz képest.

Az európai uniós kékkártyáról azonban az idők folyamán az is kiderült, hogy

külső munkavállalók számára eddig távolról sem bizonyult annyira vonzónak, mint az uniós megalkotói eredetileg remélték.

A megkötések túlságosan is szigorúak, a feltételek a többség számára elsőre nehezen megugorhatóak voltak, ezért csak relatíve kevesen éltek vele.

Ablak helyett ajtó

A 2014-ben hivatalba lépett Juncker-bizottság ezért vetette fel 2016-ban, hogy a „kékkártya-rendszer” korszerűsítésre szorul. Mellesleg Junkcer érvelésében már akkor is megjelent az a gondolat is, hogy ez nem csupán ezért lenne hasznos, mert egyszerűbben juttathatná hiányzó szakemberekhez az EU munkaerőkínálatát, de azért is, mert úgymond amikor egy házba kívülről nagyon be akarnak jutni, akkor „nem árt egy világos szabályok szerint nyitható ajtó is, különben mindenki az ablakon próbál bemászni” (részlet Juncker 2016-os európai parlamenti beszédéből).

A mostani megállapodás az uniós döntéshozók között arról, hogy milyen irányba tartják elképzelhetőnek a jogszabály továbbfejlesztését, már ebben az irányban történő elmozdulást jelez. Hogyan is működik most a kékkártya?

Az eredeti, 2009-es (ma is hatályos) kártya amúgy amerikai mintára rögzíti az EU munkaerőpiacához való hozzáférés feltételeit. E szerint a jelentkezőnek munkaszerződéssel kell rendelkeznie az EU-ban ahhoz, hogy a kártyát megkaphassa, megfelelő szakmai végzettséggel kell bírnia, emellett fizetése a fogadó országbeli bruttó átlagfizetés legalább másfélszerese kell, hogy legyen. (Azzal a megszorítással, hogy egyes - közmegegyezésre erre elfogadott - szakmák esetében az érintett tagország alkalmazhat ennél alacsonyabb, de 1,2 százaléknál semmiképpen nem kisebb kulcsokat).

Fontos vonása a kékkártyának, hogy egyszerűsíti a munkavállalási és a tartózkodási engedélyek megszerzését.

Addig sok EU-országban feloldhatatlan patthelyzetet teremtett, hogy munkát csak az vállalhatott, akinek volt tartózkodási engedélye, az utóbbit viszont munkavállalási engedélyhez is kötötték. A kékkártya-rendszerben, ha valamely szakmában konkrét igény merül fel konkrét munkavállaló leszerződtetésére, akkor az igény elismerésével egyszerre adatik meg a munkavállalás és a tartózkodás engedélye. Fontos megszorítás viszont, hogy ez nem korlátlan, hanem csak addig érvényes, amíg az adott munkahellyel a munkaszerződés érvényben van.)

A szakképesítést az esetek többségében eleve elfogadott kritériumok rögzítik - mint az orvosoknál például -, az úgynevezett „nem szabályozott szakmákban” pedig legalább ötéves képzést (vagy egyes esetekben ezt kiváltani tudó szakmai referenciákat) kell tudni felmutatni.

A kékkártya elsőre két évre enged hozzáférést egy tagállam munkaerőpiacához. Lényeges ugyanakkor, hogy birtoklása első naptól kezdve meghatározó jogokat biztosít a közvetlen családtagoknak is, miközben a kártya egy bizonyos idő elteltével mobilitást (tagországok közötti mozgást) is lehetővé tesz. Ez utóbbi azt jelenti, hogy miután legalább 12 hónapig egy tagállamban tartózkodtak és ott munkát vállaltak, a kékkártya tulajdonosai munkaszerződés esetén egy másik uniós tagállamba mehetnek dolgozni.

A mobilabb munkavállalók által a különböző tagállamokban eltöltött idő összeadódik, lehetőséget adva arra, hogy ha legalább öt év folyamatos munkavállalást "összeszedtek", akkor hosszú távú (európai uniós) tartózkodási engedélyt kaphassanak.

Idő és pénz

Mint az évek során kiderült, e feltételek közül több is inkább elbátortalanított sokakat abban, hogy szerencsét próbáljanak az uniós piacon. Túl hosszúnak érezték a legalább kétéves munkaszerződést (ami mellesleg nem is volt könnyen megszerezhető), emellett nehéz volt megszerezni a potenciális munkáltatótól a minimálisan előírt másfélszeres munkabért is.

A leendő új szabályozás 6 hónapban szabná meg a munkaszerződések minimális időtartamát és lehetővé tenné, hogy a munkavállalók 12 hónapon belül munkáltatót váltsanak.

A bérszintet pedig az eddiginél szabadabban lőhetné be az adott éves országos átlag bér 1,0-1,6-szorosára. További fontos vonás, hogy az információs technológia szektorából érkező munkavállalók elbírálása gyorsított formában, a szükséges képesítés birtokában eleve hamarabb történhet majd.

A jelek szerint továbbra is fennmarad, hogy a kékkártya bevezetése a tagországok számára nem kötelező, csupán lehetőség. Azaz, a rendszer életre hívása nem jelenti az eddigi nemzeti foglalkoztatási feltételek felülírását, hanem csupán opcionális lehetőséget, amivel a potenciális befogadó országok szándékuk szerint élhetnek, vagy eltekinthetnek tőle.

Nincs tehát szó arról, hogy valamely szakmát "ellepnek majd a kékkártyások".

Önmagában és önmagától senki sem jogosult kékkártyára, csak ha a befogadó országban fontosnak ítélik ilyenek kiadását. A közösségi preferencia is fennmarad, vagyis, ha egy, az új tagállamok munkavállalóival szemben még korlátozást fenntartó régi uniós tagállam valamelyik cége által meghirdetett posztra egy magyar és egy indiai mérnök jelentkezik, akkor a magyar mérnököt illeti az elsőbbség.

A tagállamokra bízzák annak eldöntését is, hogy évente mennyi kékkártyát bocsátanak ki.

Érdekessége volt a kékkártya 2009-es útnak indításának, hogy ezzel egy időben elfogadtak egy irányelvet azon munkaadók megbüntetéséről, amelyek illegális – harmadik országbeli – munkavállalókat foglalkoztatnak. Ráadásul úgy, hogy az alvállalkozókat alkalmazó cégek akkor is felelősségre vonhatók, ha a közvetlen alvállalkozójuk sérti meg a direktíva előírásait. A jogszabály alkotói ugyanakkor leszögezték, hogy nem az illegálisan itt tartózkodó munkavállalókat, hanem az őket foglalkoztató munkaadókat kívánták büntetni.

A mostani új verziót még részleteiben véglegesíteni kell, majd mindkét döntéshozónak – az Európai Parlament plenárisának és az EU-országok miniszteri tanácsának – a szükséges többséggel el kell fogadnia. Miután ez megtörtént, a tagországoknak két év áll majd rendelkezésükre a jogszabálymódosítások átültetésére.

Forrás: infostart.hu / www.szakszervezetek.hu