Automatikus tűzoltó-berendezések mezőgazdasági gépekhez is
2023. február 23. 12:44
A rendszer egyedi és saját fejlesztésű, lehűti a motorteret és a túlmelegedett motoralkatrészeket.
Sajnos évről-évre visszatérő téma, hogy jó néhány gép a lángok martaléka lesz, s a tűz gyakran a még lábon álló gabonára is pillanatok alatt átterjed, tovább fokozva a kárt és megnehezítve az oltást, amit innentől már két fronton kellene folytatni. Azonban van megoldás és utólag is beépíthető.
A fejlesztések nem állnak meg
Világszerte jól bevált megoldásról van szó, amelyet először nagy bányaipari- és építőipari gépeken, mozdonyokon kezdtek alkalmazni, majd legalább 20 éve már autóbuszokban is igen széles körben elterjedtek, sajnos nem Magyarországon. Fejlesztések nem álltak meg, már kombájnok, bálázó gépek esetében szintén megoldható az automatikus tűzoltás.
A legolcsóbb megoldás a megelőzés
Az 1919-ben alapított svéd vállalat először 1976-ban mutatta be immáron közúti járművekbe is beépíthető, automatikus tűzoltó-berendezését. Ennek jelentősége egyre nő, különösen az elektromos és hibrid meghajtás miatt, de ez nem azt jelenti, hogy a mai vagy régebb dízel üzemű mezőgazdasági gépeknél ne lenne hasznos, gépmentő megoldás.
A Dafo járműtűz-védelmi rendszere különösen hatékony a kombájnoknál, ahol a szálas anyagból álló lerakódások, olajokkal és üzemanyaggal keveredve súlyos tüzeket okozhatnak. Továbbá, megoldást kínál olyan alkalmazásokhoz, berendezésekhez, amelyek jelenleg nem tartoznak a szabályozás hatálya alá, mint például a bálázógépek.
Így működik
A bevizsgált és tanúsítványokkal rendelkező tűzoltó-rendszer nagyon hatékony vészhelyzet esetén. Lineáris hőérzékelővel rendelkezik, azonnal reagál bármilyen hőmérséklet-emelkedésre, legyen az lassú vagy gyors.
Teljesen automatikusan lép működésbe, a tüzet még fellobbanásakor eloltja, s természetesen ezzel egyidejűleg riasztja a gépkezelőt, vezetőt. A szer egy speciálisan kialakított fúvókákkal ellátott csőrendszeren keresztül kerül kibocsátásra, nagy nyomással, amely hatékonyan beborítja a gépteret, de a műszerfalról kézi kioldással szintén működésbe hozható riasztáskor.
Forrex a motortérbe
A Dafo Vehicle rendszerének alapja a Forrex elfedőszer, amelyet kifejezetten a tüzek elfojtására fejlesztettek ki, hasonlóan kézi tűzoltó készülékekhez. A Forrex rendkívül hatékony az olyan gyúlékony folyadékok, mint a benzin, a gázolaj és a hidraulikaolaj tüzeknél.
A rendszer egyesíti a folyékony és a száraz vegyszerek tulajdonságait, egyedi és saját fejlesztésű, személyre szabott megoldásokat tartalmaz és kiemelkedő lángelfojtást és egyedülálló védelmet nyújt a visszagyulladás ellen, mivel lehűti a motorteret és a túlmelegedett motoralkatrészeket.
Személyi biztonság és környezetvédelem
Az ártalmatlan oltófolyadék és a rendszerint nyomás nélküli tartályok nem jelentenek egészségügyi kockázatot a kezelőkre és a személyzet számára. Ugyanakkor a Dafo Vehicle a tűzoltó rendszereket úgy tervezték meg a mezőgazdasági gépekhez, hogy ellenálljanak a folyamatos rázkódásnak, pornak, nagy hőségnek a gépek működése közben, de a téli leállás sem okoz gondot, -50°C-ig vannak hitelesítve!
Semmiféle extra karbantartást nem igényel, elég egy normál szemrevételezés. Amennyiben tűzeset történt és működésbe lépett, csak akkor kell a védett gépteret lemosni, például magas nyomású mosóberendezéssel, ugyanúgy, mintha csak munka után tisztítást végeznénk. A rendszert ezután újra fel kell tölteni és a cég szakemberének leellenőrizni, hogy újra üzembiztos legyen. Ezen műveletet a területi mobil szervizesek végzik, bejelentést alapján házhoz jönnek.
Szabványok és tanúsítványok
A szabványok és előírások központi részét képezik az üzleti működésnek és a legtöbb termékre és rendszerkialakításra érvényesek. A Dafo járműtűz-védelmi rendszerei teljesítik az összes előírást azon piacokon, ahol jelen vannak. Folyamatosan dolgoznak, hogy minden vonatkozó tanúsítványt megszerezzek, ahol ez szükséges.
A következők csak néhány a sok közül, amelyekkel rendelkeznek: AS 5062; UNECE 107-es előírás; SPCR 183; AIS 135; SBF 127 és az IS 6278.
Működés
A tüzet egy lineáris hőérzékelő vezeték jelzi, amely jelet küld a működtető egységnek, amely kilyukasztja a tűzgátló-rendszernek, a hajtóanyaggáz-patron nyomászáró tárcsáját, és nitrogéngázt juttat az oltóanyag-tartályba, amely a Forrex folyadékot juttatja el a fúvókákhoz, a csőrendszeren keresztül. Ezzel egyidejűleg hangjelzéssel és fényjelzéssel figyelmezteti a gépkezelőt.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Beleégett a magyarokba a tavalyi infláció, de a fizetésemelési követeléseket a gazdaság nem bírja el
2024. február 29. 17:05
A bértárgyalásokon a kollektív fellépésnek van súlya, az egyéni érdekérvényesítés lehetőségei szerények. Arra is van példa, hogy teljes egészében elmarad idén a béremelés – Bod Péter 2024. február 23-án a Népszavában a szociális partnerek véleményét – így Mészáros Melinda, a LIGA elnöke véleményét is – kérdezte arról, hogyan állnak a béremelések idén.
Sok leandert szeretnél, tele virágokkal? Sokkal egyszerűbb, mint gondolnád!
2024. április 12. 18:16
Eláruljuk, hogy lehet rengeteg virág a leandereden, és hogy szaporíthatod könnyedén, hogy egyre több legyen belőle!
A leander az egyik legnépszerűbb, és legszebb növény a kertekben. De ez egyáltalán nem meglepő, hiszen virágokkal teli látványa minden házat mediterrán paradicsommá varázsol.

