Az agráriumnak fontos a generációváltás és a szakemberek utánpótlása

2020. szeptember 29. 10:23
Az agráriumnak végtelenül fontos a generációváltás és a szakemberek utánpótlása - mondta az agrárminiszter Borsod-Abaúj-Zemplén megyei körútját követően hétfőn az MTI-nek.
 
Az agráriumnak fontos a generációváltás és a szakemberek utánpótlása

Nagy István az Agrárminisztérium által fenntartott, miskolci székhelyű Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolában tett látogatásáról elmondta, az intézményben hentestanulókat és pékeket képeznek, a tárca támogatásával pedig az iskola csontozóüzemét fejlesztik.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

 

A miniszter látogatást tett az egyik sajtgyártással foglalkozó újcsanálosi őstermelőnél a megyaszói Harangod-Mag Kft. és a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. üzemeiben. Mint elmondta, az ilyen vállalkozások adják a magyar agrárium motorját, a jelenlegi rendkívüli helyzetben különösen fontos, hogy az ország gazdasága támaszkodni tud a stabilan működő hazai cégekre.

Fontos, hogy itt olyan termékeket tudnak előállítani, amelyek elsők a világ élelmiszeripari versenyében - utalt a tárcavezető a növénytermesztéssel, kertészettel és állattenyésztéssel egyaránt foglalkozó Harangod-Mag Kft. által nemrégiben elnyert rangos nemzetközi díjra.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

 

A szerencsi központú, száz százalékban magyar tulajdonú Szerencsi Mezőgazdasági Kft.-ről szólva megjegyezte, a baromi- és a szarvasmarhatenyésztés tekintetében teljeskörű integrációt megvalósító társaság immár mintagazdaságként működik és a térség legnagyobb foglalkoztatójaként tartják számon.

Az itt zajló szakmai munka és technológiai innováció példaértékű, az ilyen vállalkozásoknak köszönhető a magyar mezőgazdaság sikere és stabilitása - jelentette ki Nagy István.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

 

A miniszteri látogatáson részt vett az október 11-i időközi országgyűlési-képviselő választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként a körzetben induló Koncz Zsófia is, aki az MTI-nek elmondta, a tiszaújvárosi központú választókerület rendkívül heterogén, de például a Taktaköz-Harangod térségben a hagyományos mezőgazdaság, az állattenyésztés, valamint a szőlészet és a borászat rendkívüli fontossággal bír.

Koncz Zsófia hangsúlyozta, a következő két évben a két másik mezőgazdasági ágazat mellett a szőlészetben is hatalmas fejlesztések fognak megvalósulni.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

A szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma

2020. október 20. 09:42
Hazánk jelentős szőlőtermesztő múlttal rendelkezik, mind fajták, mind borok tekintetében büszkék lehetünk a magyar szőlőre. A termőterület nagysága az elmúlt években folyamatosan csökkent, a termésmennyiség ezzel szemben növekvőben van, ami arra enged következtetni, hogy egyre több a korszerű szőlészet.

Vidékfejlesztés, pályázat: 2021-től ügyesebben kéne

2021. január 11. 09:17
Az új vidékfejlesztési ciklust jobb előkészítéssel, szervezettséggel kell előkészíteni annak érdekében, hogy kevesebb módosítás, késés és jobb hatékonyság mellett jussanak a gazdák pályázati támogatáshoz. És okosabban kellene felhasználni a forrásokat.