Az agrárszakképzésben több mint négyezren kezdik meg a tanulást

2024. szeptember 03. 15:03
Az agrárszakképző intézményekbe 3532 diák íratkozott be a 2024-2025-ös tanévre, a felnőttoktatásban résztvevőkkel együtt 4200-an kezdik meg a tanulmányaikat ezen a területen - mondta az agrárminiszter hétfőn Hajdúböszörményben.
Az agrárszakképzésben több mint négyezren kezdik meg a tanulást
Nagy István, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium évnyitóján, ahol hivatalosan is megnyitotta az agrárszakképzési tanévet azt mondta, ha valakinek van perspektívája a jövőben, azoknak a fiataloknak mindenképpen, akik az agráriumban látják a jövőjüket. Az ágazatban szinte minden folyamatosan változik: új technológiákat kell megtanulni, új eszközökkel, új berendezésekkel kell dolgozni, de egy dolog soha nem kerülhet veszélybe, a mindennapi kenyér megtermelése - figyelmeztette a fiatalokat a tárcavezető. A szakképzési rendszer átalakítása kapcsán megjegyezte: a tapasztalatok azt jelzik, a magyar szakképzési rendszer jól vizsgázott, tízből hat fiatal választja a szakképzést, és 2024-ben is a legtöbben a technikumokat választották az általános iskola elvégzését követően. 
Azagrárszakképzésben több mint négyezren kezdik meg a tanulást
Hozzátette: a széttagolt intézményi struktúra helyett a lassan öt éve létrehozott agrárszakképzési centrumok ma már egységes rendszerként kezelik a hozzájuk tartozó iskolákat. "Természeti adottságainak köszönhetően Magyarországon a mezőgazdaság szerepe felbecsülhetetlen, ezért a jövő agrárgenerációjának nevelése is az" - hangoztatta. Nagy István beszélt a duális képzés előnyeiről, és megállapította, hogy a szakképzés átalakításának eredményeként az agrár felsőoktatás is egyre népszerűbb. 
Magyarországon nyolc felsőoktatási intézményben lehet agrártanulmányokat folytatni, amelyek iránt töretlen az érdeklődés - fűzte hozzá. "Ma már nem a sáros gumicsizma jellemzi az agráriumot, hanem a modernizáció és a versenyképesség; a legfejlettebb informatikai eszközök, a robotika és a mesterséges intelligencia a mindennapok része a 21. század mezőgazdaságában" - mondta a miniszter. Hozzátette: a fiatalok is azt tapasztalják, hogy a befektetett munka megtérül, az agrárium biztos megélhetést, szó szerint és képletesen is kenyeret ad. Az agrárium stratégiai ágazat, nem a múlt, hanem a jövő, ezért ma már egyre inkább presztízs a mezőgazdaságban dolgozni, innovatív technológiákat alkalmazva, a fenntarthatóság elveit szem előtt tartva jó minőségű, biztonságos élelmiszert termelni, értéket előállítani - hangsúlyozta Nagy István. 
Hajdúböszörményben, az országos agrárszakképzési tanévnyitón. Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója jelezte: a centrumhoz tartozó agrárszakképző intézményekben 3500-an tanulnak, közülük 600 diák kezdi meg idén a tanulást. Az elmúlt négy évben kétmilliárd forintot fordítottak az intézményekben fejlesztésekre, az évnyitónak otthont adó hajdúböszörményi szakképzőben 270 millió fejlesztések történtek - tette hozzá.
 
forrás: kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Nagy István: Idén is kiszámítható agrártámogatási rendszerben bízhatnak a gazdák

2023. január 24. 13:56
Ismét nehéz év előtt állnak a magyar gazdák, de bízhatnak a kiszámítható agrártámogatásokban idén is – mondta hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten az agrárminiszter.
 
Nagy István a legfontosabb feladatok egyikének az új agrártámogatási rendszer elindítását nevezte. A pályázatoknak saját honlapjuk lesz, az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberei pedig már el is kezdték az országjárást, hogy bemutassák a pályázati lehetőségeket és feltételeket. A piaci nehézségek miatt a tervezhetőség különösen fontos, a termelők számíthatnak a kormány segítségére – hangsúlyozta. 

"Gazdasági kiáltások" az állattenyésztésben

2023. március 16. 11:19
Komoly változások várhatóak az ágazatban a klímaváltozás, az állategészségügyi kihívások, az EU új környezetvédelmi szabályai és az állattartást és az állatifehérje-fogyasztást támadó kampányok hatására. Az ágazat szereplői minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy az állattartás nyereséges és jövedelmező maradjon, és hogy ne kényszerüljenek a termelés feladására.
 
A világ vezető élelmiszer-analitikai laboratóriumhálózata, az Eurofins budapesti rendezvényén az Agrárminisztérium és az ágazat szakmai szervezetei részletesen ismertették tavalyi tapasztalataikat és az ágazat kilátásait Gazdasági „kiáltások” címmel.