Az őszi településfásítás befejeződött, de tavasszal folytatjuk!

2020. november 23. 08:56
Országszerte 475 település csatlakozott az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási programhoz. A KEFAG Zrt. által csemetekertjében felnevelt sorfák igénylésében az EGERERDŐ Zrt. működési területén lévő települések közül is több, mint 20-an sikeresen vettek részt.
Az őszi településfásítás befejeződött, de tavasszal folytatjuk!

Az Országos Erdészeti Egyesület, mint programkoordinátor, míg az EGERERDŐ Zrt., mint szakmai pártoló szervezt is részt vett a program megvalósításában.

 

A 2020 júniusában meghirdetett alprogram, része a kormány országfásítási programjának, mely megvalósítására az őszi és tavaszi ültetési időszakban van lehetőség. Így egyes községekben már idén ősszel elindult a zöldítés, településenként különböző számú (10-30 db) fa ültetésével. Elsőként Mátraballán, majd Tarnaszentmiklóson, Cereden és Zabaron szépültek meg a közösségi terek az igényelt sorfáknak köszönhetően.

 

Ezeken a településeken - még a járványügyi vészhelyzet kihirdetése előtt- igazi közösségi eseményként valósult meg az ültetés. Az iskolásoktól, a falu legidősebb lakosaiig, mindenki hálásan köszönte az új életet is jelképező fákat, mellyel a települések parkjai, játszóterei, sportpályái lettek szebbek, élhetőbbek.


Tarnaszenmiklós

Az EGERERDŐ Zrt. működési területén az őszi ültetési szezon 2020.11.19-én zárult Szilaspogonyban, ahol a járványügyi helyzetre való tekintettel kis létszámban, helyi önkormányzati dolgozók végezték el a 13 db sorfa ültetését. Minden helyszínen az ültetés szakszerűségét az EGERERDŐ Zrt. kollégái koordinálták, köztük ifj. Ősz Gusztáv, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgató-helyettese.


Szilaspogony

Az erdő klímavédelemben betöltött fontos szerepe jól ismert (hosszú távon széndioxidot köt meg a levegőből, oxigént termel, csökkenti az talajeróziót, árnyékával, párologtatásával hűsít, csökkenti a hőmérsékletet, stb.), de a nagy erdőségek mellett a település fái is számítanak a helyi mikroklíma védelmében.

 

Bízunk benne, hogy a szakszerű ültetésnek köszönhetően az elültetett fák évtizedekig fogják szolgálni a települések közösségét, árnyékukkal, termésükkel és levegő tisztító hatásukkal. Reméljük, hogy az akció az önkormányzati vezetők szemléletét is formálta és a jövőben más országfásítási pályázatban is lelkesen pályáznak, tovább szolgálva a településük zöld érdekeit.

 

A településfásítás az erdőgazdaság illetékességi területén összesen 16 településen fog folytatódni tavasszal, de addig se felejtsük el, hogy MINDEN FA SZÁMÍT!

Forrás: EGERERDŐ Zrt. / fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

Sopron környéki erdők megújítása

2021. január 20. 09:19
Néhány helyen meg kell újítani a Sopron környéki erdőket, azok kora, egészségi állapota és szerkezete miatt. Emiatt találkozhatunk fakitermelésekkel ezúttal Görbehalom közelében és a Dudleszen.

Az erdő, a víz, a föld - világnapok sorozata

2021. március 30. 10:41
Április 22-én ünnepeljük a Föld napját. A Zalaerdő Zrt. Csónakázó-tóhoz közeli időspirálja minden esztendőben gazdagodik egy-egy fácskával - rendszerint az év fafajából ültetnek a Föld napja tiszteletére.