Ön szerint milyen módon kellene megreformálni az oktatási rendszert, hogy az „őszinte kíváncsiság” képességét egyre több diák hozza magával az iskolapadokból a munkahelyekre.

Az oktatási rendszer számos reformot ért meg, és közben azt látjuk, hogy egyre csak nő a távolság a korszerű vállalatok munkaerőre vonatkozó elvárásai és az oktatási intézmények által kibocsátott pályakezdők képzettsége között. Ez a növekvő távolság elvileg sem szüntethető meg további reformokkal. Az oktatási rendszer alapoktól való újragondolására van szükség. Ugyanis a mai rendszer egyik kiinduló paradigmája, hogy nagyjából meg tudjuk mondani, milyen munkaerőre lesz szükség 10-20-30 év múlva. Tudjuk például mennyi mérnök vagy gyári munkás képzésére lesz igény. Viszont a világ olyan irányban változik, hogy azt sem tudjuk megmondani, milyen szakmák lesznek akár 5 vagy 10 év múlva. 

Ön szerint miben kell, hogy más legyen ez az új típusú iskola?

A ma iskolájában a hangsúly a tananyag elsajátításán van. A tanár birtokolja a tudást, ezt „leadja”, a diák pedig „adja vissza” azt. Hogy hogyan, milyen módon tanuljuk meg diákként a tananyagot, ez szinte a tanuló magánügye. Ebben a rendszerben ott van az a feltételezés, hogy én, mint iskola, tudom mi az a tudás, amire a tanulóknak majd felnőttként szükségük lesz. Viszont, ha ez a tudás számottevően más lesz, mint amit ma az iskolában „leadunk”, jelentősen változtatni kell a hangsúlyokon. Szerintem a jövő képzésében három célra kell egyszerre fókuszálni: az első az alapműveltség és alapkompetenciák elsajátítása, a második a kooperáció, a csapatban egymást támogató együttműködés képességének kialakítása (beleértve az empátiát és a kommunikáció képességét) és végül az „őszinte kíváncsiság” megőrzése, az önálló tanulás képességének kibontakoztatása. Ezzel tudjuk ma felkészíteni a fiatalokat arra, hogy mondjuk 2040-ben sikeres és boldog munkavállalók legyenek. 
 

Az oktatás ilyen irányú átalakítása nagy kihívás, és az eredmények hosszú távon fognak jelentkezni, mit javasol egy HR-esnek, hogyan lehet az önálló tanulás képességét munkavállalói szinten fejleszteni? 

Itt valójában egy készség kifejlesztéséről, kibontakoztatásáról van szó. A tanulási képesség, a felfedezési vágy, az „őszinte kíváncsiság” emberi természetünk egyik alapvonása. Ezzel a képességgel születünk, így tanulunk meg például olyan alapdolgokat is, mint a járás: a kisgyerekben erős a motiváció arra, hogy felegyenesedve elinduljon, el is indul, aztán elesik, mégis feláll, és százszor is elesik, mégsem adja fel. Tanul, gyakorol, hibázik, tovább gyakorol és fejlődik Előfordul, hogy a tanulási motivációt a szülők, a környezet és sajnos a mai iskola visszafejleszti, sokszor szinte ki is irtja vagy külsővé teszi (jutalom ellenében tanul a gyerek). Na, ezt kellene a HR-nek fejleszteni, erősíteni! Olyan HR rendszereket, motivációs rendszereket építsünk, amik díjazzák a fejlődést, lehetőséget adnak a hibázásra, az alkotásra, az elmélyülésre. És talán, ami ehhez elengedhetetlen: legyen meg a fejlődést támogató, érzelmileg biztonságos környezet, vezetői támogatás és munkahelyi kultúra. Egy ilyen környezetben megmutathatjuk a fejleszteni kívánt oldalainkat és hibázhatunk. Egy öntanuló szervezet a hibákra, mint tanulási lehetőségre tekint, azok felszínre kerülését elősegíti, és hibázás esetén a fejlődést támogató konstruktív visszajelzést ad. És még egy jellemző: fontos, hogy egyéni szinten konkrétan definiáljuk, hogy mit tekintünk fejlődésnek, és díjazzuk az ezt előmozdító egyéni erőfeszítést.

hrportal.hu