Az utószezonban is sűrűbben járnak a vonatok a Balatonhoz

2024. szeptember 02. 15:44
Az utasigényekhez alkalmazkodva az utószezonban is külön menetrenddel segíti a vasúttársaság a tóhoz eljutást: szeptember 22-ig Budapestről és több dunántúli városból is sűrű közlekedéssel, átszállás nélkül lehet majd a Balatonhoz utazni.
Az utószezonban is sűrűbben járnak a vonatok a Balatonhoz
A nyári főszezonban augusztus 22-ig 1,25 millió menetjeggyel történő, úgynevezett viszonylati utazást regisztrált a MÁV-Start a Balaton felé vagy onnan elindított járatain. 
 
Ezenfelül - többi között a márciusi tarifareform következtében - díjmentesen (például 14 év alattiak, 65 év felettiek nagycsaládosok, fogyatékossággal élők), illetve vármegye- és országbérletekkel is igénybe lehet venni a balatoni járatokat.
 
Így a balatoni főszezoni utazások száma több százezerrel meghaladta a 1,25 milliót is. 
 
Csak a főszezont figyelembe véve a déli part továbbra is kiemelkedően népszerű, oda 878 ezer, az északira pedig 378 ezer menetjegyes utazás történt - derül ki a vasúttársaság közleményéből.
 
Utószezoni menetrend
Akik számára a nyár még nem ért véget, a vasúttársaság szeptember 22-ig kiterjesztett utószezoni menetrendet hirdetett, így addig is sűrű közlekedéssel, átszállás nélküli eljutást biztosít a Balatonhoz a fővárosból és több dunántúli városból.
 
Budapestről a Balaton déli partjára, ahogy egész évben, az utószezonban is óránként, felváltva indulnak a Balaton és Tópart InterCity-k, amelyekre kötelező a helyjegy vásárlása mindegyik vonatrészbe. A biciklisek is bátran választhatják a járatokat, a Tópart InterCity nagykapacitású kerékpárszállító kocsit is továbbít, melyekre a kerékpárhely foglalása kötelező. A Balaton InterCity vonatok elsőosztályú kocsival és szeptember 15-ig étkezőkocsival közlekednek. 
 
A kínálat bővítéseként továbbra is közlekednek kétóránként a Déli-Parti InterRégiók a
  • Déli pályaudvar és Siófok között naponta, hétvégente pedig tovább közlekedve Fonyódra, illetve Balatonszentgyörgyre.
  • A Jégmadár expressz az utószezonban kizárólag hétvégi napokon közlekedik Szob és Fonyód között, KISS motorvonattal teremtve meg a Dunakanyar és a balatoni panoráma összeköttetését.
  • Vasárnaponként két mentesítő InterRégió vonat indul Fonyódról 14:36-kor és 18:36-kor Budapest-Kelenföldre, légkondicionált FLIRT szerelvényből kiállítva, a vasárnap délutáni hazatérő utasforgalom kiszolgálása érdekében.
Az utószezonban a déli parton továbbra is közlekednek a
  • Bagolyvonatok, így a part mentén éjfél után is lehet utazni: péntek/szombat, illetve szombat/vasárnap éjszaka kétóránként közlekednek vonatok Budapest és Keszthely között.
Az északi parton a
  • Kék Hullám expressz a főszezontól kismértékben eltérő menetrend szerint, gyorsvonati kocsikkal közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca, míg napi egy járattal Szombathely között.
  • A Déli pályaudvar és Balatonfüred között az utószezonban is kétóránként indul Vízipók sebesvonat, mely Balatonakarattya és Balatonfüred között Káptalanfüred kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll.Az észak-balatoni vonalon a Kék Hullám expresszek, valamint a Vízipók sebesvonatok nagykapacitású kerékpárszállító kocsival közlekednek, melyekre a kerékpárhely foglalása kötelező.
  • A Katica InterRégió hétvégi napokon közlekedik a Déli pályaudvar és Balatonfüred között, Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megáll, a kisebb megállók kiszolgálása érdekében.  A Katica InterRégiók menetrendi idejében munkanapokon személyvonatok közlekednek Székesfehérvár és Balatonfüred között, melyek csatlakoznak Székesfehérváron a Balaton InterCitykhez. 
Dunántúli városokból a Balatonhoz
  • A Fenyves expresszvonat az utószezonban is naponta közlekedik Pécs és Keszthely között. A vonat szeptember 9. és 20. között hétfőn, szerdán és pénteken meghosszabbított útvonalon, Balatonakali-Dörgicsére és onnan közlekedik, a zánkai Erzsébet-táborokra való eljutást segítve.
  • Az egész évben közlekedő Helikon InterRégió vonatok pedig változatlanul naponta közlekednek Győr-Keszthely-Balatonszentgyörgy-Kaposvár, illetve Pécs között.
  • A Győr és Keszthely között közvetlen kapcsolatot teremtő Tanúhegy expresszvonat az utószezonban hétvégi napokon közlekedik, biztosítva a csoportok és kerékpárosok könnyebb, kényelmesebb utazását a Balatonhoz.
  • A Szombathely és Keszthely közötti közvetlen összeköttetés sem ért véget a nyárral, ugyanis az utószezonban is naponta jár a Lesence expresszvonat. 
 
(Nyitókép: MÁV-START)
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Gerbeaud Emil öröksége torta és különleges pezsgő - így ünnepel a Gerbeaud kávéház

2023. október 06. 14:35
Az idén 165. éves Gerbeaud új kínálattal és édes meglepetésekkel, kulturális és zenei programokkal, ünnepi dekorációval és kirakatinstallációval készül az alkalomra október 13-15. között.

KÜLÖNLEGES PROGRAMOKKAL VÁRJÁK AZ ÉRDEKLŐDŐKET A BARLANGOK HÓNAPJA ALKALMÁBÓL

2023. március 03. 11:51
Az öt hazai Nemzeti Park területén fekvő barlangok kedvezményes jegyárakkal, különleges programokkal várják az érdeklődőket március végéig a Barlangoljunk! - március a barlangok hónapja elnevezésű programsorozat részeként. A látogatók többek között geotúrán, denevérlesen, valamint fotós túrán is részt vehetnek.