Balatoni e-bike élménytúra eredetvédett borokkal

2023. április 21. 13:31
A Balaton-felvidéki Nivegy-völgyben május 6-án borkóstolóval kombinált e-bike túrára várják az érdeklődőket. Az eseményre kiadott térképpel a jövőben bárki saját élménytúrát tervezhet a környéken.
A Nivegy-völgy a Káli-medence és a Balaton között félúton húzódik meg öt aprócska faluval. A Nagyvázsony irányából a Balaton felé tartó út először a völgy északi kapuján, Óbudaváron halad keresztül. Kis kitérővel érjük el Szentjakabfát és Balatoncsicsót, majd Szentantalfa és Tagyon következik, utána pedig pár perc és már a Balatonnál vagyunk.
Balatoni e-bike élménytúra eredetvédett borokkal
Kerékpárút eddig is volt a Balaton körül, és bortúrákat is szerveznek rendszeresen, de ezek ötvözésében még vannak lehetőségek. A szervezők ezt felismerve találták ki azt az útvonalat, amit az első közös túrán bemutatnak. A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával megvalósuló e-bike élménytúra résztvevői a környék látnivalói mellett a helyi borászatokat is felfedezhetik.
 
A túra állomásai a borospincéknél lesznek, ahol a borászok bemutatják a dűlőket, mesélnek a borkészítésről, és kóstolót is mutatnak a Nivegy-völgyi eredetvédett borokból. A május 6-ai e-bike túrával egy időben egy térképet is megjelentetnek, amely megmutatja a környék természeti és kulturális értékeit, valamint a helyi borászatokat. Az esemény ötletgazdája Dobosi Győző, a Dobosi Birtokközpont vezetője.
 
A tervezett időtartam 5– 5,5 óra, az útvonalat úgy állították össze, hogy a kevésbé gyakorlott kerékpártúrázók is teljesíteni tudják. A szervezők fontosnak tartják kiemelni, hogy a KRESZ nem tiltja a szeszes ital fogyasztását kerékpározás előtt, tilos viszont kerékpározásra alkalmatlan állapotban biciklivel közlekedni.A pincéknél kóstolómennyiség kerül a poharakba, így a túrázók megismerhetik a borvidék borait, de a szervezők a felelősségteljes borfogyasztásra is figyelnek.
 
Már készülnek az őszi piknikre
A Nivegy-völgy öt falva – Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Óbudavár és Balatoncsicsó –, valamint a szomszédos Zánka egész évben várja az idelátogatókat. A 2022 őszén megrendezett közös boros programot idén egy még gazdagabb rendezvény követi. Az októberi őszi piknikre a szervezők izgalmas boros programokkal és vendégéttermekkel is készülnek – a Nivegy-völgyi borok mellett egy neves osztrák pincészet borait és történetét is megismerhetik a Szentantalfára látogatók.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Innen indult világhódító útjára a magyar sakk

2024. szeptember 11. 19:07
Kezdetét vette Budapesten a 45. Sakkolimpia, a nemzetközi sakkvilág legnagyobb rendezvénye. Kevesen tudják, hogy a hazai sakkélet a jelenleg a Madame Tussauds Budapestnek otthont adó épületben bontakozott ki: a magyar csapat a Dorottya utcai palotában 1843-45 között levelező meccsen győzte le a világhírű francia csapatot. Ez volt a magyar sakk első, világraszóló nagy sikere.

Már kilenc jégpálya nyílik a Balatonnál: sorra vettük a tóparti korcsolyázási lehetőségeket

2024. november 26. 16:49
Az első műjégpályát már most szombaton, azaz november 30-án megnyitják Balatonlellén, a következő hetekben pedig még nyolc település nyit egy-egy jégpályát a Balatonnál. Legutóbb 2017-ben lehetett a tavon korcsolyázni, de a balatoni jégpályák forgalma az évről-évre gazdagabb, a gyarapodó kínálatnak köszönhetően fellendülőben van a korcsolyaturizmus.