Béremelési lehetőség

2017. november 29. 08:08
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán 2016-ban kötött kétéves bérmegállapodás következményeként 2018. január 1-jétól az ezévi 5 százalékpontos csökkenés után további 2,5 százalékpontot mérséklődik a munkáltatók által fizetett Szociális Hozzájárulási Adó.

Ez lehetőséget nyújt a munkáltatók számára egy közel 2,1 százalékos béremelésre – míg számukra ez a lépés semmilyen többletköltséggel nem jár.

A Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint 2018-ban 2,5 százalék körül alakul az infláció. Ez azt jelenti, hogy a 2,1 százalékos béremelés feltétlenül szükséges, de nem elégséges, hiszen még a bérek reálértékének megőrzéséhez sem elegendő. (És akkor még nem is beszéltünk a munkavállalók megtartásához elengedhetetlen bérfejlesztésről!)

A LIGA Szakszervezetek a 2016-os bértárgyalások során azt képviselte, hogy a munkabérre rakódó terhek csökkentését a munkavállalói oldalon kell megvalósítani. Ez segítséget jelentett volna azoknak a munkavállalóknak is, akiknek nem elég erős a munkaerőpiaci pozíciója.

Az ezévi 12 százalékos bruttó átlagkereset növekedés azt valószínűsíti, hogy a munkaerőhiányból adódó kényszer miatt a munkáltatók jelentős része az 5 százalékpontos SZOCHO csökkentést béremelésre fordította. (Persze ez nem vigasztalja azokat a munkavállalókat, akik nem részesültek béremelésben.)

Az eddigi tendenciákat figyelembe véve kijelenthető, hogy a SZOCHO újabb csökkentése nem csak lehetőséget, hanem kötelezettséget is jelent a munkáltatók számára.

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

A magyar gazdák érdekei csak közös erőfeszítés eredményeként érvényesíthetőek

2016. szeptember 30. 08:24
A Borkiválóságok Könyvének legutóbbi, vörösborokról szóló kiadványa jól mutatja, minőségi előrelépés történt a magyar borágazatban. Minőségi boraink közül 135 Borkiválóságot tartalmaz az idei válogatás és a top kiválóságok által felmutatott siker pedig igazán bíztató eredmény az ágazatban – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 élő adásában.

Európának béremelés kell

2017. február 15. 07:37
2017. február 14-én ünnepélyes konferenciával indítja az Európai Szakszervezeti Szövetség kampányát, amely középpontjában a béremelések állnak. "Ideje, hogy béreink is erősödjenek!" - hirdetik majd egy éven keresztül a nemzetközi szervezet és tagszervezetei szerte Európában. A konferencia Luca Visentini ESZSZ főtitkár megnyitójával kezdődik, majd gazdasági szakemberek és szakszervezeti tisztségviselők fejtik ki, miért szükséges, hogy a gazdasági válság után a pénztárcánkban lévő válságot is leküzdjük.