Betyárok emlékét és a vályogépítés titkait őrzi a balatoni pajta

2024. augusztus 03. 19:20
Közösségi térré alakították a teljes egészében bontott fából készült építményt.
A pajta a régi falusi világban a parasztgazda nélkülözhetetlen építményének számított, melyet állatok tartására, gabona, széna vagy dohány tárolására használtak, de kocsiszínként is funkcionált.
Betyárok emlékét és a vályogépítés titkait őrzi a balatoni pajta
A vidéki életmód és a tradicionális magyar gazdálkodás jellemző építménye nyitott oldalú és oszlopos szerkezetű volt, hagyományosan fa gerendák felhasználásával készült, amelyeket nádból vagy fából készült fedéllel borítottak be.
Amikor Gáspár János vályogfal-építő mester úgy döntött, hogy balatonendrédi kertjében pajtát épít, ő is arra gondolt, hogy jó helye lesz az lovainak és a takarmánynak, ám az idő felülírta eredeti elképzelését.
 
A portán vendégház is helyet kapott, és a birtokon rendezem meg nyári vályogos táboraimat, illetve a nyílt vályogos szakmai napokat is. Ez inspirált arra, hogy a pajta új funkciót kapjon, egyfajta közösségi térré alakítsam azt – mondta érdeklődésünkre a szakember.
A teljes egészében bontott faanyagból készült építménynek először az alsó szintjét alakították ki, ahol a székek és a padok mellett régiségek, a vidéki létre emlékeztető tárgyak és eszközök „öltöztetik” a belső teret.
 
Múltidézőként, sajátos ötlettől vezérelve, az alföldi csárdákra jellemző, úgynevezett kármentőt is kialakítottunk a pajtában. Ez egy faráccsal és ajtóval elzárt terület, ahová a régi időkben a duhajkodó betyárok és az összeszólalkozó pásztorok elől bemenekítettek mindent, ami egy verekedéskor esetleg összetörhet, megsérülhet – mesélte a vályogfal-építő mester.
Természetesen a szakma sem maradt ki a tér díszítéséből, melyben többfajta hagyományos padlózat található. A pajta egyik különlegessége, hogy a régi hagyományos faltípusokat szemlélteti. 7 féle vályogépítési technikát mutat be az egyik oldalfal: látható a tömésfal, a paticsfal, a boronafal, a csömpölyegfal, valamint vályogtégla sárhabarcsban, préselt földtégla sárhabarcsban, valamint égetett tégla szintén sárhabarccsal borítva.
Mivel elég magas az építmény, egy felső szintet is álmodtam bele. Ide egy létrán át lehet feljutni, s ebben a tetőtéri részben az alsó részhez hasonló feeling mellett kialakítottunk egy alvóhelyet, ahol nomád körülmények között, nyitott térben lehet figyelni éjszaka a csillagokat, hallgatni a közeli erdők hangját, és természetesen matracon, hálózsákban aludni – említette Gáspár János.
A romantikus hangulatú pajta 2024 tavaszán készült el, azóta több alkalommal volt teltházas a mester vályogos táborain és szakmai napjain.
 
A kert vendégházában pihenő látogatóknak is kedvelt tere a régi időket idéző pajta, ezért az addig név nélkül működő épület már át is esett a keresztelőn: Pajta vendégház lett a neve.
 
forrás:. sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Ingyenes vasárnap a Néprajzi Múzeum Napján

2023. február 23. 13:18
Ingyenes programkavalkádra várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum március 5-én.
A Néprajzi Múzeum minden évben ingyenes rendezvénnyel idézi fel, hogy 1872. március 5-én igazgatóőrré nevezték ki Xántus Jánost. Xántus az ázsiai expedíciója során gyűjtött hatalmas állattani anyagból, valamint 2500 darabos, párját ritkító borneói etnológiai gyűjteményéből hozta létre a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályát, amivel lefektette a későbbi Néprajzi Múzeum alapjait.

Egy óra alatt úszta át a Balatont a győztes páros

2024. július 22. 17:50
Vasárnap reggel 7 órakor rajtolt el a 42. Lidl Balaton-átúszás mezőnye Révfülöpön, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot.