BIVALYTENYÉSZTŐK TANÁCSKOZÁSA HAJDÚNÁNÁSON
2023. február 27. 09:39
A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitikában (KAP) számos olyan új elem, támogatási forma megjelenik, amely a korábbiaknál több címen nyújt segítséget a gyepre épített, extenzív állattartás számára – tájékoztatta Feldman Zsolt a Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete által rendezett tanácskozáson résztvevőket, pénteken, Hajdúnánáson.
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az őshonos állatfajták tartásával és bemutatásávával foglalkozó Hajdúnánási Kendereskerten tartott II. Bivalytanácskozáson elmondta, hogy azok az állattenyésztési ágazatok, amelyek gyepre alapozott legeltetést folytatnak, a most induló agrártámogatási rendszerben új forrásokhoz is hozzáférnek, miközben a korábbi támogatási lehetőségek is rendelkezésükre állnak.

Feldman Zsolt kitért a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták génmegőrzését segítő, 2021-ben megjelent pályázati felhívás eredményeire. Tavaly 1.980 kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók, 100 000 egyedet meghaladó állatlétszámra. Eddig 1720 támogatási döntés született meg, közel 20 milliárd forint forráslekötéssel. Ebből jelentős arányban részesülnek a bivalytartók, hiszen több mint 4000 bivalyra csaknem 2 milliárd forint összegben ítéltek meg támogatási forrást. Új, génmegőrzési témájú felhívásokra előreláthatólag a 2024-es évben lehet majd számítani.
Az államtitkár előadásában vázolta a KAP 2023-2027 közötti időszakának támogatási feltételeit. Jelezte: az uniós előírásoknak megfelelően a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kapott az új Közös Agrárpolitikában a fenntarthatóság, ugyanakkor a magyar kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékének emelésével arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok. A KAP Stratégia Tervvel változnak a területalapú támogatások szabályai, új támogatási formák is megjelennek, és indul az agrár-ökológiai program is, éppen ezért fontos, hogy a gazdák felkészüljenek az egységes kérelembeadási időszakra.
Feldman Zsolt szólt arról is, hogy az eddig ismert alap és zöldítési támogatások egybeolvadnak, amelyre ráépül az Agrár-ökológiai Program. Az ebben való részvételről minden gazda évente maga dönthet majd, saját gazdaságának adottságától, termelési gyakorlatától, jövőképe alapján.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Szolnok térségében tetőzik a tiszai árhullám
2024. február 27. 16:10
Szolnoknál már tetőzött a Tisza.
A Tisza árhulláma hétfőn Szolnoknál 738 centiméterrel tetőzött, jelenleg Tiszaugnál tart az árhullám csúcsa – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig).
Őszre megjelennek a mezőgazdasági összeírás friss adatai
2023. augusztus 04. 14:57
Mennyit fejlődött az öntözés, a gépesítés, és milyen változások történtek a földhasználatban? Valóban elöregedésre van ítélve a hazai gazdatársadalom? – Többek között erre keresi a választ a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most lezárult mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírása, az Agrárium 2023. Az adatgyűjtés online szakaszában a kijelölt gazdaságok 26 százaléka vett részt, míg összességében a megkérdezettek 99 százaléka tett eleget adatszolgáltatói kötelezettségének. A Hivatal köszöni az adatszolgáltatóknak a részvételt és az összeíróknak az együttműködést. A KSH szeptemberben kezdi meg az összeírás előzetes eredményeinek ismertetését.