Budapesti pékségeket vizsgált a Tudatos Vásárlók Egyesülete

2017. február 08. 07:53
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 13 budapesti pékséget tesztelt próbavásárlással. Az ételallergiásoknak nem árt résen lenni, ugyanis előfordulhat, hogy félretájékoztatnak az eladók.

A tesztben 13 könnyen elérhető, budapesti pékség láncot és újhullámos „alternatív” pékséget vizsgáltak: egy próbavásárlást (2016.11.26 és 2016.12.08. között) valamint a cég honlapján lévő tájékoztatást vették alapul.

Mivel a pékáruk esetében nem kötelező feltüntetni a terméken a részletes információt (pl. összetevők, allergének), vásárlóként az eladó tájékoztatására kell hagyatkoznunk. A TVE azt vizsgálta, hogy milyen tájékoztatást kapunk a pékségekben és a honlapjukon a termék összetételéről, adnak-e blokkot kérés nélkül, mibe csomagolnak, hol készül a pékáru, mennyire beazonosítható a termékek ára, tudnak-e egyértelmű válaszd adni, ha valaki ételallergia miatt keres valamilyen “mentes” élelmiszert.

Eredmény

Az első három helyen újhullámos, alternatív pékségek végeztek. A termékek összetételéről, valamint tejmentes és gluténmentes termékekről való korrekt tájékoztatás, az egyértelmű árfeltüntetés, a honlapon való részletes információk, valamint a helyben, friss alapanyagból sütött termékek miatt értek el jó eredményt a Jacques Liszt, a Pipacs pékség és Bite Bakery Café.

Több pékség azért veszített pontot, mert habár a szóbeli tájékoztatás megfelelő volt, az árak ömlesztve, egy táblán voltak feltüntetve, ami nehezíti a fogyasztók számára a konkrét termék árának beazonosítását.

Két hely szintén pontot veszített amiatt, hogy nem tudták megmondani a rozskenyér összetételét (rozsliszt tartalmát).

Jó hír, hogy a legtöbb helyen papírba csomagolnak. Mindössze két pékségben találtak a tesztelők műanyag csomagolást.

Két pékséget az allergénekkel kapcsolatos pontatlan tájékoztatás miatt eleve kizártak a rangsorból, ugyanis a nem megfelelő tájékoztatásnak komoly egészségügyi kockázata is lehet a vevőre nézve. A Princess-nél nem tudtak tejmentes terméket ajánlani, holott a honlapjuk alapján van ilyen termékük. A Príma péknél, amikor a tesztvásárló gluténmentes terméket kért, diabetikus terméket ajánlottak, ami a cég honlapján lévő, amúgy kiváló tájékoztatás alapján gluténtartalmú.

A teljes teszt megtekinthető a tudatosvasarlo.hu oldalon:

http://tudatosvasarlo.hu/cikk/teszt-peksegek

elelmiszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Elegendő magyar paradicsom és paprika lesz idén

2016. május 19. 08:12
Az előrejelzések szerint tavasztól-őszig elegendő magyar paradicsom és paprika terem idén - közölte a növényvédőszer- és vetőmag-értékesítő Syngenta Magyarország az MTI-vel.

7 ok, amiért egy csapat szétesik

2018. szeptember 18. 10:51
Az utóbbi években közelről és távolról számos cég életébe nyerhettem betekintést. Láttam jól működő csapatokat is, amelyek egy idő után széthullottak. Felvetődik a kérdés: baj-e, ha egy team szétesik? Nyilván, ha a tagok máshol jobban ki tudják kiaknázni a bennük rejlő tehetséget, a cég pedig egy új, ütőképesebb csapatot épít, akkor nem. Ez azonban érzésem szerint csak az esetek kis részét jelenti. Biztos vagyok benne, hogy minden kedves olvasómnak vannak saját élményei a témában. Most a bennem felhalmozódott tanulságokat próbálom szintetizáln