Csaknem 70 helyszínen tartják meg az Erőművek éjszakáját

2023. október 11. 16:32
Csaknem 70 helyszínen várja a látogatókat különleges programokkal az Erőművek éjszakája október 27-én – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán.
Csaknem 70 helyszínen tartják meg az Erőművek éjszakáját
Az Erőművek éjszakáján az érdeklődők megismerhetik az erőművek, fűtőművek, hulladékfeldolgozók és a közműszolgáltatók tevékenységét, a villamos energia, a távhő és az ivóvíz előállításának műszaki hátterét. A szervezők ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a környezeti erőforrásokkal tudatosan kell gazdálkodni.
 
A közlemény szerint idén is több ezer résztvevőt várnak az eseményre, amellyel egy időben a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MaTáSzSz) a Távhőszolgáltatás napjának szakmai, közösségi és fenntarthatósági programjaival fogadja a látogatókat.
 
Az Erőművek éjszakáját idén negyedik alkalommal rendezi meg a MEKH. A részvétel ingyenes, de regisztrálni kell a programokra. A szerdán megnyílt jelentkezési felület a helyszínekkel együtt az esemény honlapján érhető el, a MEKH közösségi oldalán pedig programajánló videókat tettek közzé.
 
forrás: turizmus.com
 

Kapcsolódó cikkek

8 magyarországi vízesés, ahova feltétlenül látogass el télen

2023. január 04. 16:14
Az egész világon kedvelt turisztikai célpontok a zuhatagok, s bár hazánk nem tartozik a vízfüggöny-nagyhatalmak közé, még így is büszkélkedhetünk mesés vízesésekkel.
Érdemes hát felkeresni őket, melyek elérése egy jó kis túrával is összeköthető. Íme nyolc olyan zuhatag, amely télen is csodálatos.

Új zseb nyílik a SZÉP-kártyán 2025-től, indul az Aktív Magyarok Program

2024. november 27. 17:04
Új, a magyarok aktív kikapcsolódását elősegítő programot indít az aktív Magyarországért felelős államtitkárság – hangzott el a mintegy 430 meghívott részvételével zajló Aktív Magyarország Konferencián Mezőkövesden. Egy másik, fontos bejelentés szerint új, aktív életmóddal kapcsolatos tevékenységekre elkölthető zsebet kap a SZÉP-kártya és a juttatás maximálisan adható keretösszegét is megnövelik.