Drasztikus döntést hozott a Volkswagen: tízezrek kerülhetnek utcára
2024. október 31. 19:04
A szakszervezet tájékoztatása szerint legalább három németországi gyárra is lakat kerülhet. A megmaradt dolgozók bérét csökkentik, majd két évre be is fagyasztják.
A Volkswagen-konszern legalább három németországi gyára bezárását tervezi – erről tájékoztatott Daniela Cavallo szakszervezeti vezető a Wolfsburgban található üzem munkásai előtt tartott beszédében.
A Bloomberg beszámolója szerint az autógyártó üzemi tanácsának vezetője arról is beszélt, hogy a VW tervei „több tízezer” munkahelyet fenyegetnek Németországban.
A bezárásra ítélt gyárak Németország keleti részén, Zwickauban, Chemnitzben és Drezdában találhatóak.
Korábbi sajtóértesülések szerint a vállalat mindeközben egy sor költségcsökkentési intézkedést is vizsgál, köztük a 10 százalékos bércsökkentést és a bérek kétéves befagyasztását. Cavallo beszédében megerősítette ezeket az információkat, a bércsökkentés mellett megszűnne a jelenlegi havi 167 eurós kollektív bónusz, illetve a 25 és 35 éves munkaviszony után járó bónusz is.
A Volkswagen nem kívánta kommentálni a megszorítások pontos természetét, csak annyit közölt, hogy a helyzet „komoly”, és mindkét félnek van felelőssége a cég jövőjének biztosításában.
Thomas Schaefer, a VW márkaigazgatója szerint a német gyárak nem elég termelékenyek, és 25-50 százalékkal a tervezett költségek felett vannak, ami azt jelenti, hogy egyes telephelyek kétszer olyan drágák, mint a versenytársaké.
Az elmúlt időszak rossz hírei után 2010-es szintre esett vissza a német vállalat értéke, amely jelenleg 50,22 milliárd dollár.
Európai villanyautó-válság: nagy bajban az Audi
A mellékelt ábra szerint elhibázott stratégiával történt a nagy európai autóipari szereplők elektromos átállása. Ennek ékes példája, hogy nem viszik az elektromos autókat, de a gyárakat leépíteni vagy átköltöztetni sem egyszerű folyamat. Pláne ahol erős a szakszervezet.
forrás: economx.hu
Kapcsolódó cikkek
Vigyázzunk a sünök téli álmára!
2023. október 25. 16:40
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet, kiemelve, hogy a kerti munkák során a lombhalmokat és rőzserakásokat ilyenkor csak óvatosan szabad megbolygatni az emlősök érdekében.
Az MME közleménye szerint a kertek, parkok rendezése során összegereblyézett, ideiglenes levél- és rőzsehalmok ideális búvóhelyet jelentenek a telelésre készülő sünök számára, akiknek téli álmuk akkor kezdődik, amikor a hőmérséklet tartósan 8 Celsius-fok alá csökken. Fontos, hogy ezeknek a növényi halmoknak az elszállítása az esetleg alájuk költöző sünökre gondolva történjen meg.
Annyira eladósodtak a magyar kórházak, hogy osztályokat kell leállítani
2024. március 22. 15:14
A kórházak tartozása február végén meghaladta a százmilliárd forintot, amely komoly gondokat okoz az orvostechnikai beszállítóknak. Az érintett szereplők szerint olyan rossz az adósághelyzet, hogy amiatt már ideiglenesen kell lezárni kórházi osztályokat.

