Az édesburgonya a mintegy 50 nemzetséget és több, mint ezer fajt magába foglaló szulákfélék legnagyobb jelentőségű tagja. Pontos származási helye bizonytalan, a Yucatan-félszigettől az Orinoco deltájáig terjedő térségből eredeztetik, másodlagos perui-ecuadori géncentrummal. Európában a XVII. században vált ismertebbé. Bár az elmúlt négy évtizedben visszaesett termesztésének volumene, még mindig a világ 6. legjelentősebb élelmiszernövénye, a rizst, a búzát, a burgonyát, a kukoricát és a maniókát követően.

Külső jegyeiben is hasonlít a szulákhoz

 

Legnagyobb termelője ma – természetesen, ki más is lenne?! – Kína, ahol a lombját is hasznosítják állatok takarmányozására. Hazánkban már az 1910-es, majd az 1950-es években is folytattak vele kísérleteket, de akkor még nem terjedt el a termesztésben. Meghonosításában kiemelt szerepe volt Horváth Lajosnak, aki 1986-ban kezdte a batátával kapcsolatos vizsgálatait Tápiószelén, valamint az ásotthalmi Váraljai családnak.

 

Közkedveltségét kellemes íze és alacsony glikémiás indexe adja, ennek és kedvező szénhidrát-összetételének köszönhetően a cukorbeteg-diéta követelményeit is kielégíti. Friss hajtásai salátaként is fogyaszthatók.

 

Botanikai szempontból a batáta évelő növény, de egyévesként termesztik, évről évre palántákat ültetnek ki a májusi fagyok után a szabadba. Trópusi származása lévén meleg- és vízigényes, de jól tűri a vízhiányt is. Az ültetés egy méteres sortávolságra és harminc centiméter tőtávolságra történjen, mivel helyigényes növény. Úgy ültessük a palántákat, hogy a földfelszín felett csak a két első levél legyen, a többi kerüljön a föld alá, mert a szár teljes hosszában gyökeret enged. Gumója a burgonyáéval ellentétben nem szárgumó, hanem gyökér eredetű. Gyökereinek körülbelül 15%-a vastagodik meg, és válik fogyasztásra alkalmas, tápanyagokat tároló képletté. Jellemzően 4-10, orsó alakú tárológyökér alakul ki tövenként.

 

Egyre többen bakhátakba ültetik ki, mert azokból könnyebb betakarítani. Hosszú indákat fejleszt, melyek hajlamosak legyökerezni, egyes vélemények szerint ezt nem szabad engedni, mert a termés rovására megy, ezért fel kell tépni azokat. Különösebb növényvédelmet nem igényel, ám sajnos, a pockok imádják a gumókat, s óriási károkat tudnak okozni.

 

Betakarítása általában ilyenkor, szeptember közepén-végén kezdődik, szerencsésebb kézzel, ásóvillával kiszedni a földből, mert a gumók héja nagyon sérülékeny, s a sebek rontják a tárolhatóságot. Én meg szoktam várni a szedéssel, míg a lombozatot az első talajmenti fagy elviszi, mert az amúgy eléggé ragaszkodó indákat igen nehéz letépni – de ahogy a fagy megérkezik, könnyedén eltávolíthatók. Ráadásul az őszi, csapadékos időjárás hatására ez idő alatt is hízik a gumó. Kicsit munkaigényes a szedése, mivel a föld alatt a tőtől hetven-nyolcvan centiméterre, de akár egy méter távolságra is találhatunk gumókat. A termést ezt követően kézzel mossuk meg és rakjuk száraz helyre, hogy lehetőség szerint ne érjenek egymáshoz, így a sebek könnyebben begyógyulnak, hosszabb ideig lesz tárolható. Többféle fajtaváltozata van hazánkban is, a legkedveltebb a sárga héjú és húsú, ennek íze a sütőtökére hajaz. Személyes kedvencem a lila héjú és fehér húsú, ennek íze a gesztenyéére hasonlít.

A legkedveltebb ez a sárga húsú változat, sütőtökhöz hasonló ízvilággal – fotó: pixabay

 

Egyre több magyarországi étterem menüjén is találkozhatunk az édesburgonyával, valamint számos bolt kínálatában is feltűnt az utóbbi években. Növekvő számban foglalkoznak idehaza a termelésével is, főleg házikertben. Párszáz hektár lehet a hazai termőterülete, ám nagyobb, üzemi szintű termelőből sajnos, még kevés van, talán azért, mert a betakarítás nehezen gépesíthető. Viszont a Nyírségben léteznek integrációk, amelyek 1-2 hektáron termelő gazdákat fognak össze.

 

Jövője pozitív lehet, mert jobban bírja a szélsőséges időjárási viszonyokat, mint a burgonya. Amikor nincs csapadék, leáll a gumó növekedése, de ha megjön az eső, újra gyarapodásnak indul. A batáta még mindig él, amikor a burgonya már elszárad.

 

forrás: agroinform.hu