Egész évben minőségi, friss fehérjeforrás a családnak

2023. szeptember 14. 18:11
Magyarország néhány évtizede még „nyúlnagyhatalomnak” számított, de jelenleg is a harmadik legnagyobb beszállító az Európai Unióban. A hazai termelésnek azonban csak a 6-8 százaléka fogy el itthon.
Egész évben minőségi, friss fehérjeforrás a családnak
A magyar háziasszonyok elfelejtkeztek a nyúlhúsról, ideje azonban újra felfedezni. Már csak azért is, mert elsőrendű fehérjeforrás, a tartása pedig rendkívül egyszerű.
 
Juráskó Róberttel, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökével az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon beszélgettünk, ahol minden évben kiállítást tart a szervezet. A sátorban ezúttal is magyarországi tenyésztőszervezettel rendelkező nagyüzemi fajtákat, valamint hobbitenyésztők állatait mutatták be három napon át.
 
Évi tízmillió nyúl
Itthon 55-60 magántulajdonú nagyüzemi nyúltelep működik két nagy vágóhíd integrációjában. A telepeken 500-tól 20 000 anyáig, változó üzemméretben zajlik a termelés teljesen zárt technológiával, ami azt jelenti, hogy zárt istállóban, gépi etetés, itatás és trágyaelhordás mellett. Az emberi gondozás a mozgatásra, kezelésre, termékenyítésre korlátozódik. Utóbbi programozott termelési ciklus szerint történik a folyamatos beszállítás biztosítása érdekében. A zárt termelési integráció az alapanyag-­beszerzéstől a tartástechnológiáig szinte mindent magában foglal.
Nyúltenyésztés - Agrárszektor
Az összesen 103-105 ezer hazai anyanyúllal az elmúlt évben 4-4,5 millió vágónyulat állítottak elő. Ennek mindössze 6-8 százaléka marad a belföldi piacon, a java részét több mint tíz országba – elsősorban az EU-ba, Németországba, Svájcba és Olaszországba – exportálják.
A hazai termelés jelenleg évi 4-5 millió, de 50 éve még ennek a dupláját is elérte. Akkoriban hét nyúlvágóhíd üzemelt az országban, és Európa legnagyobb nyúlexportőrének számítottunk. Most a harmadik legnagyobb beszállítók vagyunk.
 
forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Ezért örülhet a gazda, ha erdei szalonkát lát a földjén!

2024. december 18. 20:53
Erdei szalonka táplálkozási helyeit vizsgálták a MATE kutatói.
 

Az orosz kormány csökkenti a búza és a kukorica adóját – de csak néhány napra

2023. november 28. 08:32
Az orosz kormány jelentősen csökkenti a búza és a kukorica exportadóját a november 29. és december 5. közötti egy hétre – derült ki a mezőgazdasági minisztérium pénteki hivatalos dokumentumából. A búza exportadóját tonnánként 575 rubellal (egy rubel hétfőn 3,91 forintot ért – a szerk.) 3820 rubelre csökkentették.