Egy hét múlva megjelenik a nagyvállalati támogatási pályázatok feltételrendszere

2016. február 26. 08:11
Egy-másfél héten belül megjelennek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján az idei nagyvállalati támogatási pályáztatok feltételei – jelezte az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában az NGM kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

A tavalyi 3 milliárdos támogatási keret idén 15 milliárd forintra emelkedik, ami összefügg azzal, hogy a nagyvállalatok nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben részesedhetnek európai uniós támogatásokból. A nagyvállalatok ezért versenyhátrányba kerültek a mikro, kis és középvállalkozásokkal szemben, ezért nyitott a kormány számukra is támogatási keretet.

Tavaly 14 magyarországi nagyvállalattal 3 milliárd forint értékű fejlesztési támogatásról kötött szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium, így 8,7 milliárdnyi beruházást és 500 munkahely megteremtését segítette.

Nagyobb részben Kelet-Magyarországra jutott eddig a támogatásból, de Székesfehérvárott, Ajkán, Kaposváron és Közép-Magyarországon is részesedtek belőle cégek. A szerződések szerint június 30-ig a tavalyi szerződésekkel el kell számolniuk – bár valószínűleg lesz némi csúszás -, de az 500 munkahelyből addig 400 meg fog valósulni.

Találja meg a legfrissebb pályázati hírek között az Ön vagy Cége számára nélkülözhetetlen információkat.

Forrás: unios-palyazatok-info.hu 

Kapcsolódó cikkek

Indulnak az Állattartó telepek korszerűsítése című pályázatok!

2016. február 24. 13:31
Várhatóan 2016. Április 20.-tól nyújthatóak be a Vidékfejlesztési Program keretében Állattartó Telepek Korszerűsítésre (VP2.4.1.1.2-16 - Baromfitartó telepek korszerűsítése; VP2.4.1.1.3-16 –Szarvasmarhatartó telepeke korszerűsítése; VP2.4.1.1.4-15 – Juh-és kecsketartó telepek  korszerűsítése; VP2.4.1.1.5-16 - Sertéstartó telepek korszerűsítése) megjelenő pályázatok.

Módosult a Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése című felhívás

2016. november 15. 21:05
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című (VP2-6.3.1-16 kódszámú) felhívás.