Azt gondolom, hogy ez egy sikertörténet, hiszen több mint tíz évvel ezelőtt hittünk közösen egy célban, hittünk abban, hogy az egyik legnagyobb értékünket, az aranyszalmát újjá tudjuk éleszteni, és újra nemcsak a szalmafonó mesterség, de maga a szalmafeldolgozás is régi fényében ragyoghat tovább.

Hittünk abban, hogy a nánási embereknek és az ideérkező turistáinknak többet tudunk adni egy hűtőmágnesnél vagy egy silány minőségű külföldről behozott ajándéktárgynál. És többet tudunk adni, hiszen mára a Helyi Sajátosságok munkacsoport rengeteg kézműves terméket készít szalmából, nemezből, bőrből legyen szó férfi-női táskáról, kalapról, pénztárcáról vagy épp övről. Az ország szinte minden szegletében jártak már a termékeikkel, sőt országhatárainkon túl is, a megrendeléseik pedig folyamatosak.

De persze sok sikertörténet, mint a miénk is, nem indult könnyen, korántsem. A hajdúnánási szalmafeldolgozás legjelentősebb időszaka a 20. század elejéig tartott, amely gazdasági és társadalmi fellendülést is teremtett a városnak. Akkoriban a kalapok mellett papucsokká, szatyrokká, szőnyegekké dolgozták fel a szalmát. A szalmaipar fénykorában évente 450 000 db szalmakalapnál is több készült a városban, amelyet a Monarchia területére, és azon kívül Romániába, Szerbiába, Törökországba, Orosz- és Lengyelországba, sőt New Yorktól egészen Tokióig is szállítottak.

 

Az 1960-as évekre szinte teljesen a feledés homályába veszett a szalmafeldolgozás. Szerencsére voltak még „őrzők”, akiknek „kezében” ott szunnyadt a mesterség minden csínja-bínja, segítségünkre volt a kezdetek kezdetén Reszeginé Nagy Mária népi iparművész, akinek ezúton is köszönjük a támogatást.

2012-ben megalapozódhatott a közfoglalkoztatás keretében az a kézműves csoport, ahol - ma már a Hajdúnánási Helyi Sajátosságok ügyes kezű asszonyai dédanyáink szintjén művelik a szalmafonást, ahogy akkoriban mondták, „megfonja még a 12 ágost is”, azaz nem ismer lehetetlent a fonás terén. A csoport minden létező és lehető alkalommal megmutatja, hogyan lesz a szalmából formálható anyag, amelyből nagyobbrészt tradicionális tárgyakat, - táskákat, kalapokat, papucsokat, aratókoszorúkat, dísztárgyakat, szőnyegeket – készítenek.

 

Sok-sok éven keresztül tanultak, gyakoroltak, tudásuk legjavát az online térből, valamint a Kőrispatakon élő, még a mai napig is kalapfonatokat készítő idős emberektől sajátították el asszonyaink. Itt szeretném megköszönni az erdélyi Kőrispatak közösségének és a Szőcs családnak, hogy sok-sok alkalommal fogadták csapatunkat és segítik munkánkat mind a mai napig, ahonnan nem csak a tudást, de értékes, jó minőségű szalmát is hozunk.

 

A szalmafonás újraélesztésével pedig idővel a hírnév is visszatért: negyedik éve már, hogy folyamatosan a hajdúnánási asszonyok készítik augusztus 20-ra, a Szent István Bazilikában elhelyezett aratókoszorút, amelyre idén is felkérést kaptak. Mesterségbeli tudásuk ékes bizonyítéka, hogy Bata Sándorné, Nagy Sándorné és az azóta már nyugdíjba vonult Fejesné Szebenyi Éva – elnyerték a Népi Tárgyalkotó Iparművész címet.

Mindezek mellett a Hungarikum Bizottság néhány évvel ezelőtt felvette a Magyar Értéktár gyűjteménybe a hajdúnánási szalmafeldolgozást, mint tradicionális háziipari tevékenységet.

 

Joggal mondhatjuk, talán kicsit humorral is megszínesítve, hogy egy szalmaszálon múlott a hajdúnánási szalmafeldolgozás újraélesztése, hiszen akkor sokan nem hittek ebben a kezdeményezésben. Mi hittünk benne, és az idő és a sok-sok pozitív visszajelzés a hajdúnánási embereket, a közfoglalkoztatási csoportban dolgozókat igazolja.

 

Köszönet és hála nekik, hogy életben tartják ezt a sok százéves értékünket.

 

Szólláth Tibor

Hajdúnánás polgármestere

 

Képek forrása: https://www.haon.hu/helyi-eletstilus/2022/07/szemkapraztato-amit-szalmabol-keszitenek

 

forrás: hajdunanas.hu