Egy település, ahol az utakat a természethez igazítják
2022. november 18. 10:31
Az önkormányzat az út nyomvonalát úgy tervezte, hogy az kikerülje a fákat.
Rácalmás a Duna jobb partján, Budapesttől csupán hatvan kilométerre lévő kisváros. Karnyújtásnyira van a magyar puszta, közel a Velencei-tó, az egykori királyi koronázóváros, Székesfehérvár, a Balaton, de az érdeklődő turista helyben is számos látnivalót talál. A város kiemelt figyelmet fordít környezetére és élővilágára.
A fejlesztéseket a természeti adottságokhoz igazítják, nem pedig a természetet alakítják a beruházásokhoz. Ennek bizonyítéka a nemrégiben elkészült Venyimi, teljes szélességű aszfaltos út, mely ezidáig salakos, rossz minőségű volt. Ezen az útvonalon több kb. 150 éves nyárfa található. Az önkormányzat az út nyomvonalát a képen latható módon kérte az út kialakítását, kikerülve a fákat. Példamutató a térségben.
A képen jól látni, ahogy az útpályát alakították a környezethez és nem pedig fordítva, mint sok más településen. A fák sértetlenek, egészségesek. A facsoportból csupán egyet kellett kiemelni, amely egészségi állapota miatt volt szükséges ( korhadásnak indult). Nem lett megnyesve, teljes pompában díszlik és uralja a környéket ezután is.
Rácalmás
Rácalmás szerencsés földrajzi fekvése, a természeti kincsek, az építészeti örökség mellett mára országos ismertségre tettek szert a közösségi rendezvények is, az őszi Tökfesztivál, a tavaszi Almavirág Fesztivál. A festői szépségű parkkal övezett barokk építészeti műemlék, a Jankovich-kúria a régió legszebb épület-együttese, amelyben ökoturisztikai- és rendezvényközpontot alakított ki az önkormányzat. A természetvédelmi oltalom alatt álló, 380 hektáron elterülő rácalmási Nagy-sziget a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Növény- és állatvilága számos érdekes látnivalót kínál, a rácalmási Duna-szakasz pedig a horgászok paradicsoma. (Forrás: Rácalmási Városvédők)
Forrás: sokszinuvidek.24.hu
Kapcsolódó cikkek
Jön az ezerjó napja, keresd a matricát, ahol megkóstolhatod a hungarikumot!
2023. május 12. 14:12
A május 16-ai Nemzetközi Ezerjó Nap harmadik alkalommal hívja fel a figyelmet erre a ritka magyar szőlőfajtára. A matricával jelölt lelőhelyeken nemcsak ezen a napon, hanem egész májusban érdemes keresni az ezerjókat.
Az Ezerjó Napot móri borászok összefogása hívta életre, az ország egyik legkisebb borvidékének termelői ugyanis hisznek ebben a kevéssé ismert, egyedi és sokoldalú szőlőfajtában, amelyből készülhet könnyed, frissítő fehérbor, izgalmas pezsgő, és hordóban akár nagy borrá is érhet.
Május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát
2023. május 03. 19:07
Május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak - jelentette be a főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.
Megvan a végső dátum: május 22-én átadjuk a 3-as metró teljes vonalát és minden állomását az utasforgalomnak – írta a közösségi oldalán Karácsony Gergely.

