Egy új tanulmány szerint a biohús és -tej több egészséges zsírsavat tartalmaz.

2016. február 25. 08:57
Két új, a The British Journal of Nutrition folyóiratban megjelent, tudományos cikk újfent felmérte az ökológiai gazdálkodásból származó húsok és tejek, illetve az ezek „nem organikus” megfelelői közötti különbségeket.

Az értekezések szerzői frissen elvégzett kísérletek helyett régebben megjelent esszék metaanalízise révén vonták le a következtetéseiket.

A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a szívbetegségek kockázatát csökkentő omega-3 zsírsavak szintje 50%-kal magasabb volt a biotermékekben, számolt be a The New York Times.

A szakemberek azt is megállapították, hogy az omega-6 nevű, szintén többszörösen telítetlen zsírok mennyisége valamivel kisebb a gyakran a „bio” díszítő jelzővel ellátott húsokban és a tejtermékekben.

A különbségről beszélve Charles M. Benbrook bioipari tanácsadó így fogalmazott:

„Nincs semmi varázslat az ökológiai gazdálkodásban. A lényeg annyi, hogy mivel etetik az állatokat. […] A magasabb omega-3 szintek tekintetében az antibiotikumok, hormonok, vagy a genetikailag módosított takarmány hiánya helyett voltaképpen az a meghatározó, hogy az állatok gabona helyett füvet legelnek.”

Dr. Walter C. Willett, a Harvard Egyetem T. H. Chan Közegészségügyi Iskolája táplálkozási tanszékének vezetője szerint a bio- és nem biomarhahús közötti különbségek elhanyagolhatóak.

 „Sokkal jelentősebb és előnyösebb különbségek mutatkoznak a zsírsavakat illetően, ha a vöröshúsokat baromfihússal vagy hallal helyettesítjük” – állította Willett.

 

Forrás: The Daily Meal / elelmiszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Ülésezett a Mezőgazdasági Bizottság

2016. december 16. 08:39
A mezőgazdaság az egyik leggyorsabban növekvő ágazat, a nemzetgazdasági növekedés hajtómotorja volt 2016-ban. Most a friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának mérséklése van napirenden, az áfacsökkentés 2017. január elsején léphatályba, ami több tízmilliárd forintos megtakarítást jelent a családoknak, és fehéríti az ágazatot is– hangzott el szerdán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén.

Betartatjuk a minimálbér-emelést és a bérmegállapodást

2017. február 23. 07:39
A munkaerő-kereslet és kínálat összehangolása és az arra adandó válaszok, a közfoglalkoztatásból való kiterelés és a bérmegállapodás szigorú betartatása - ezek 2017 fő témái a foglalkoztatás terén a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár szerint. Dr. Simon Attila Istvánnal a tavaly elért eredményekről és azok idei hatásairól beszélgetett Szegedi Júlia, a HR Portál főszerkesztője, valamint dr. Kéri Ádám, a KRS Ügyvédi Iroda munkajogi üzletágvezető ügyvédje.