A kutatók az Egyesült Államok és Kanada szántófölddel rendelkező egyetemein végzett éves herbicid-értékelési kísérletek adatait összegyűjtve kimutatták, hogy mind a hét vizsgált fő gyomfaj elleni védekezés esetében jelentős és gyors csökkenés tapasztalható a glifozát hatékonyságában.

 

Bár a glifozát az első években igen hatékonynak bizonyult, a legtöbb adatbázisban szereplő faj mindössze két-három év alatt az alkalmazkodás jeleit kezdte mutatni. Egy évtized alatt a gyomok már 31,6 százalékos hatékonysággal álltak ellen a vegyszernek, és a rezisztencia mértéke az idő múlásával már lineárisan nőtt.

A tanulmány azonban nem csak a glifozátot vizsgálta. Chris Landau, az USDA-ARS posztdoktori kutatója, és a tanulmány első szerzője olyan kísérletek eredményeit vetette össze, ahol a glifozátot önmagában, vagy más, preemergens (kelés előtti) peszticidekkel kombinálva alkalmazták. A hét fő gyomfaj, melyre a kutatás koncentrált a következő volt: ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), óriás parlagfű (Ambrosia trifida), betyárkóró (Conyza canadensis), egy libatop-féle (Chenopodium berlandieri), két disznóparéj faj (Amaranthus palmeri, Amaranthus tuberculatus), és a sárga selyemmályva (Abutilon theophrasti). Az adatbázis pedig 11 különböző intézet több éven át folyó kísérleteinek eredményét összesítette.

 

„A célzott gyomfajok ellen hatásos preemergens herbicidek hozzáadása jelentősen javította a védekezést és csökkentette a glifozát időbeli változékonyságát” – mondta Landau. „A legtöbb, amit bármelyik gyomfaj esetében tapasztaltunk, 4,4 százalékos kontrollveszteség volt évtizedenként, szemben az önmagában alkalmazott glifzát 31,6 százalékos veszteségével.”

 

AZ ILLINOIS EGYETEM SZAKEMBEREI NEM LEPŐDTEK MEG AZ EREDMÉNYEKEN, UGYANIS MÁR 15 ÉVE IS ÓVA INTETTEK ATTÓL, HOGY EGYETLEN VEGYSZERRE HAGYATKOZZANAK A GAZDÁK A GYOMIRTÁSNÁL.

 

A glifozát-rezisztencia elkerülését célzó 2008-as ajánlás többek között azt az útmutatást tartalmazta, hogy a kelés előtti gyomirtó szereket teljes mennyiségben kell használni. Ez azonban az akkori ajánlásoktól még távol állt, és rendre figyelmen kívül hagyták.

Ürömlevelű parlagfű kukoricatábla szélén

 

A mostani adatok egyelőre csak a trendeket mutatják, magyarázattal nem szolgálnak a jelenségre. Könnyű lenne a herbicid-rezisztenciára fogni mindezt – mely igen komoly kihívást jelent a jelenkori mezőgazdaság számára –, azonban nem ez az egyetlen ok, amiért a glifzát lába alól lassan kicsúszik a talaj…

 

Landau felhívta rá a figyelmet, hogy a sárga selyemmályva és az egyik libatop faj esetében egyelőre nem erősítették meg a glifzát-rezisztenciát sehol a világon. Ennek ellenére mindkettő esetében kimutatható a trend, miszerint a népszerű gyomirtó egyre kevésbé hatékony ellenük.

A kutató véleménye szerint a herbicid nyomás – vagy az épp zajló klímaváltozás – az elmúlt 25 évben arra szelektálhatta ezeket a gyomokat, hogy nagyobb levélfelületet fejlesszenek, vagy korábban csírázzanak, mely tulajdonságok segíthetik, hogy a túléljék a glifozátos kezelést.

 

Az okoktól függetlenül azonban egy dolog nyilvánvaló: nincs csodaszer, vagy „ezüst golyó” a gyomok kontrolljára. A kutatók azt javasolják, hogy a gazdák változatos összetételű hatóanyagokat juttassanak ki, ebbe beleértve mind a talajra, mind a lombra permetezett szereket, valamint tudatosan tervezzék a vetésforgót és a mechanikai kontrollt is.

 

És mi lesz, ha egy újabb csodaszer jelenik meg a jövőben a piacon? 

 

A kutatók szerint a glifozát történetének tanulságát kell alapul vennünk: nincs okunk ugyanis feltételezni, hogy a természet ne viselkedne hasonlóképpen, és nem fognak majd megjelenni az arra a hatóanyagra rezisztens gyomok…

 

Forrás: Phys.org