Egyéves lett a TramTrain közlekedés
2022. november 29. 11:16
Egy évvel ezelőtt kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között. A szolgáltatási paletta szélesítésével együtt a TramTrain népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
A díjkötelesség augusztusi indulása óta naponta átlagosan öt és félezer utazáshoz választották a közösségi közlekedés legújabb formáját, ami rendkívül pontos, kiszámítható és a korábbiaknál kedvezőbb árú utazást biztosít a térségben – írja a MÁV.

A Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos innovatív megoldás a kötöttpályás közlekedésben, amely átszállásmentes utazással segíti elő, hogy az utasok autó helyett a közösségi közlekedést válasszák. Az elmúlt egy évben a vasútvillamos 22.400 járata összesen 680 ezer kilométert tett meg az utasokkal. Ez annyi, mintha a szerelvények 17-szer megkerülték volna a Földet az Egyenlítő körül. A járatokat a díjmentes időszak kivezetése óta közel 650 ezer utazáshoz vették igénybe.
A térség közösségi közlekedésében új, és sokak számára legkényelmesebb megoldást nyújtó TramTrain járatok az ingyenes utasforgalmi próbaüzemben még a tavaly év végi ünnepek alatt is sokszor százszázalékos kihasználtsággal közlekedtek. 2022. augusztus 1-jétől, az ingyenes utasforgalmi próbaüzem befejeztével az utasok jól fogadták a félórás menetrendi ütemmel együtt bevezetett kedvezményes zónás tarifarendszert, így már a nyitó hónapban kétezer bérletet és negyvenezer jegyet vásároltak.
Szeptemberben a megváltott bérletek száma 2.500-ra emelkedett 33.000 darabos jegyeladás mellett. A TramTrain népszerűségét igazolja, hogy a díjköteles üzem harmadik hónapjában még többen gondolkodtak az új jármű folyamatos használatában.Októberben közel 2.700 bérlet megvásárlásáról döntöttek az utasok és 35.000 alkalommal váltottak menetjegyet, ezt a tendenciát igazolják az eddigi novemberi adatok is. Naponta átlagosan 5 és fél ezren választják a vasútvillamost helyközi utazásra.
Az utasok közel háromnegyede a teljes vonalra (A-B-C zónára), kevéssel több, mint egyötöde pedig az A-B zónára (Szeged-Algyő) érvényes termékkel utazik. A szegedi helyi közlekedésre is érvényes kombinált bérletet a bérlettel utazók 21 százaléka vásárolt.
Forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Megnyílt a 200 épületből álló mézeskalácsfalu Geresdlakon
2023. december 12. 16:30
Már látogatható Geresdlakon a falu mézeskalácsba sütött mása, a Mézeskalácsfalunak a régi, napjainkban már nem használt iskolaépület ad otthont.
A több mint 200 épületet, házikót és helyi templomot magába foglaló, édes kiállítás advent első vasárnapjától látogatható. Újdonság, hogy egész évben nyitva is marad az érdeklődők előtt.
Az MME figyelmeztet, rendkívül veszélyes a vízimadarak etetése
2024. június 17. 15:29
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a lakosságot, hogy sehol, semmivel ne etessék a vízimadarakat.