Egymilliárd forintot ad a kormány a kávéházi cigányzene megőrzésére

2024. április 30. 15:55
Közel 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti a kormány 500 cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását négy hónapon keresztül, így növelve a programban részt vevő vendéglátóhelyek vonzerejét is.
Egymilliárd forintot ad a kormány a kávéházi cigányzene megőrzésére
A magyar kávéházi és hagyományos éttermi cigányzene olyan unikális, vendégélményt növelő turisztikai eszköz, amelynek megőrzése és támogatása kiemelt jelentőséggel bír a hazai turizmus számára. Ezt felismerve javasolta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a kormány számára a 2018-ban elindított Muzsikáló Magyarország program folytatását – írja közleményében az MTÜ.
Cigányzene a Régi Postában - debreceniettermek.hu
Régi Posta Étterem / Debrecen
 
A program célja a hagyományos kávéházi cigányzene hagyományainak megőrzése és népszerűsítése. A kormány összességében mintegy 15 milliárd forint értékű, a turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó ágazati programot indított, ennek első eleme indul el most.Az összesen 1 milliárd forint értékű Muzsikáló Magyarország 2024 program közel 500 cigányzenész négy havi vendéglátóhelyen történő zenélését teszi lehetővé. Ez idő alatt hetente 4 nap, naponta 3 órán keresztül játszanak a támogatott zenekarok a program során általuk választott vendéglátó üzletekben.
Cigányzene - hírek, cikkek a WeloveBudapesten
New York Kávéház
 
„A vissza nem térítendő támogatással a kormány lényegében átvállalja az éttermi élőzene árát" – emelte ki Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke. Bíznak abban, hogy számos vendéglátó üzlet él a Muzsikáló Magyarország 2024 kínálta lehetőséggel, hiszen egy zenekar játéka nem csak az utcáról képes becsalogatni a vendégeket, de olyan élményt nyújt, amelyet örömmel osztanak meg rokonaikkal, barátaikkal is a vendégek.
Igazi hungaricummal várja vendégeit a világ legszebb kávéháza! Élő  cigányzene mellett fogyaszthatja kávéját minden nap! - New York Café  Budapest
New York Kávéház
 
Az élő cigányzene így sikeresen növeli a vendéglátó üzletek vonzerejét. "A programmal így egyaránt nyernek a muzsikusok, a programban résztvevő vendéglátóhelyek, a vendégek, és a hazai turizmus" – hangsúlyozta.A pályázati felhívásra április 29-étől május 27-éig jelentkezhetnek a 4-6 fős, vonósokból, klarinétosból, cimbalmosból álló cigányzenekarok vezetői és – a vezető útján – a zenekarok tagjai. A folyamat egyszerű és minimális adminisztrációval teljesíthető. A felmerülő kérdések esetén telefonos és e-mailes ügyfélszolgálat is segíti a zenészeket. Az MTÜ ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy érdemes mielőbb elindítani a jelentkezést, mert a keretösszeg kimerülése esetén a pályázatok elbírálását várhatóan felfüggesztik.A Muzsikáló Magyarország 2024 keretében az MTÜ hagyományteremtő szándékkal Dankó Pista Emléknapot is szervez,amelynek keretében a fővárosba érkező turisták által leglátogatottabb területeken, vendéglátó üzletekben és azok teraszain játszanak majd a támogatást elnyert zenekarok.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Ritka madárfaj költ ismét Magyarországon

2023. május 05. 14:11
Bár a tavalyi aszály elijesztette őket, idén újra költ az énekes hattyú az Ipoly mocsaraiban.
 
Miután 2021-ben két pár is fészkelt, a tavalyi szárazságban eltűntek az énekes hattyúk az Ipoly-menti mocsarakból. Szerencsére idén tavasszal újra megjelentek, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei április közepén rájuk is bukkantak a Nagy-sziget élőhelyrekonstrukciós területen. A meglelt hattyúpár 6 tojást őriz fészkében, írta meg a Turista Magazin.

Napi közvetlen buszjárat indul Svájc legnagyobb városába Budapestről

2024. március 19. 16:54
Március 16-tól új vonallal bővült a Budapestről induló FlixBus vonalak hálózata, közvetlen járattal elérhetővé válik Zürich, Svájc legnagyobb városa.