Egységben kell szemlélni az erdővel kapcsolatba kerülő ágazatokat
2024. május 22. 14:43
Az erdők szolgáltatásai minden magyar embert megilletnek, éppen ezért egységben kell szemlélni az erdővel kapcsolatba kerülő minden ágazatot. Fontos, hogy a teljes értékláncot lefedő erdő alapú gazdaságról és iparról beszéljünk - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Soproni Egyetem Faipari Ágazati Egyeztető Fórumán május 21.-én, kedden.

Zambó Péter szerint az erdőalapú gazdaság a meglévő, rendelkezésre álló természeti erőforrások innovatív, dinamikus és felelősségteljes felhasználásának a rendszere, amelyhez az alappilléreket már lerakták.

Kiemelte, hogy Európa legszigorúbb erdőtörvénye védi Magyarország zöldvagyonát, a több mint kétmillió hektár erdőt. Ennek stratégiai részét, mintegy felét olyan állami erdészeti társaságok kezelik, amelyek alapműködése a fenntarthatósághoz kapcsolódik.
„A stabilan működő, egységesen magas szakmai színvonalú erdőgazdálkodás az erdőalapú gazdaság, s benne a faipar legfontosabb bázisa. Ez az első, ha fenn akarjuk tartani az ellátásbiztonságot, és Magyarország szuverenitását a zöldvagyonunk felhasználásával is védeni akarjuk” – hangsúlyozta.
Az államtitkár fontosnak tartja a kutatás-fejlesztés területén a vállalatok által hasznosítható, eladható innovációk létrehozását is, ehhez pedig elengedhetetlen az eszmecsere. Zambó Péter ennek a partnerségnek kézzelfogható jeleként jelentette be, hogy az Agrárminisztérium kezdeményezi, és elindítja egy magyarországi klaszter szervezését az erdő alapú gazdaság szereplői számára, melynek megvalósítására az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft. kapott megbízást.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Agrár-ökológiai Program
2023. december 06. 15:08
Az új Agrár-ökológiai Program keretei közé az idei induló évben közel 488 ezer hektárnyi gyepterülettel jelentkeztek a gazdálkodók. Jövőre a támogatás még szélesebb körű elérésének könnyítése érdekében az agrártárca további választható gyakorlatokkal tervezi bővíteni a programot - hangsúlyozta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden (dec.5.), Keszthelyen.
Itt vannak az aktuális pályázati lehetőségek, fontos határidőkkel
2023. február 02. 14:46
Az Agroinform.hu összefoglalója az aktuális mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokról.