Együtt az Európai Üzemi Tanácsokkal
2023. október 19. 17:42
2023. október 19-én a LIGA Szakszervezetek székházában gyűltek össze a LIGA tagszervezeteinek Európai Üzemi Tanács képviselői. Az eseményen Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke az üzemi tanácsok és a szakszervezetek együttműködésének fontosságát emelte ki.

Mészáros Melinda kiemelte, hogy sokkal előnyösebb lenne, ha a szakszerveztetek és az üzemi tanács tagjai szorosabban együttműködnének, illetve, ha az információáramlást sikerülne erősíteni. Elmondta, sokszor felkészületlenül érte a hazai munkavállalókat egy-két olyan külföldi tulajdonosi döntés, amely rossz hatással volt a magyarországi vállalkozásokra, mert a szakszervezetek nem kaptak kellő időben olyan információkat, amelyek ezeket a döntéseket előrevetítették volna.
Mészáros Melinda hozzátette: "A vállalat által tervezett struktúraváltások, profilváltások, technológiaváltások nyilván a munkakörülményekre hatnak, és később esetlegesen a létszám csökkentését eredményezik. Akkor tudunk a munkavállalók számára segítséget adni, kedvező feltételeket kialkudni, ha ezeket az információkat időben kapják meg a szakszervezetek, hiszen tulajdonképpen az üzemi tanács kapta meg azt a jogosítványt, amely korábban a szakszervezeteket illette meg; például a vállalati döntésekről a tájékoztatási és konzultációs lehetőséget. Fontos időben beavatkozni, sokkal nehezebb utólag változtatni valamit, mint előzetesen olyan munkaáltatói intézkedést véleményezni, amelynek ilyen hatása van."
A szakszervezeti vezető ezt követően kérte az Európai Üzemi Tanács tagoktól a támogatást az EÜT direktíva felülvizsgálata kapcsán. Ugyanis a magyar üzemi tanács rendszerben a munkajogi védelem csak az üzemi tanács elnökét illeti meg. Ez tarthatatlan - érvelt a szakszervezeti elnök -, hiszen az üzemi tanács elnökének egyrészt nincsenek többletjogosítványai, másrészt a munkavállalók közössége üzemi tanács tagokat választ, és nem választ elnököt. Ezért minden üzemi tanács tagnak részesülnie kellene munkajogi védelemben.
Végül Mészáros Melinda a szakszervezetek és az üzemi tanácsok kapcsolatára vonatkozóan kijelentette, „Félkarú óriások vagyunk egymás nélkül, mert a jogszabályok annyira megosztották a két testület között a jogosítványokat, hogy önmagában egyik testület sem tudja teljes mértékben ellátni kielégítően a feladatát”.
Az ülés második felében Kanizslai László az európai üzemi tanács direktíva felülvizsgálatának jelenlegi állásáról szólt, valamint a jelenlévő Európai Üzemi Tanács tagok tapasztalatokat cseréltek egymással.
forrás: liganet.hu
Kapcsolódó cikkek
Megrekedtek a bértárgyalások a Mercedes kecskeméti gyárában – ezért lépnie kellett a vezetőségnek
2024. március 28. 14:54
Egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-gyár vezetősége. A bértárgyalásokon 2023 októbere óta nem született megállapodás a tárgyalópartnerekkel.
Növényalkalmazás új szemlélettel - minierdők Budapesten
2023. március 28. 11:18
Az Ökológiai és gazdasági fordulat címmel februárban megrendezett szakmai konferencián a Miyawaki-minierdőkről és a klímaválsággal összefüggő növényalkalmazásokról is hallhattunk előadást. A japán mintára létrehozott minierdőkkel növelhetők a zöld szigetek a városokban.
Az ökologikus szemlélettel összeállított növény-kiültetésekkel pedig egész évben mutatós, olcsóbban fenntartható zöldfelületekkel gazdagíthatjuk környezetünket.
A fővárosban 42 helyszínen kezel a Főkert erdőterületet. Ezek rendkívül felszabdalt helyszínek, nagyságuk a 300-400 négyzetmétertől több hektárig terjed. Fenntartásukhoz tízéves erdőterv készült, melyben külön megvizsgálták mindegyik terület fafajösszetételét, és meghatározták a szükséges beavatkozásokat is, vezette fel a Miyawaki-erdőkről szóló előadását Zakar András, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divízió vezérigazgatója.