Együttműködés a hidrogénközlekedés ösztönzése érdekében
2023. június 23. 13:27
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség (MHtSZ) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) a hidrogénközlekedés ösztönzése érdekében – közölték az együttműködő szervezetek az MTI-vel.
A közúti fuvarozás környezetterhelésének csökkentésére és a fuvarozók költségeinek tervezhetőségére a hidrogénközlekedés a leghatékonyabb megoldás – indokolták az együttműködést. A két szervezet összehangolja a tevékenységét, hogy az új technológia minél gyorsabban és egyszerűbben teret nyerhessen, a megállapodás első elemeként pedig kérdőívben keresik meg a a fuvarozókat és a haszongépjárművek üzemeltetőit. A konzultációnak fontos szerepe lesz abban, hogy a vállalkozók nyitottságához, fejlesztési terveikhez, igényeikhez igazodhasson a hidrogénkúthálózat kialakítása, valamint az autó- és tehergépjármű-támogatás – írták. A közlemény szerint az együttműködők a tudásmegosztás, a kölcsönös szakértői támogatás mellett is elkötelezték magukat, emellett közös hidrogénközlekedési konferenciák, tanfolyamok és képzések szervezését, tudományos, ismeretterjesztő és népszerűsítő kiadványok elkészítését is vállalták.
A NiT Hungary elnöke, Füle László hangsúlyozta, hogy fuvarozók fontosnak tartják a fenntarthatóságot, és az új technológiák iránt nyitottak lesznek, ha megfelelő ösztönzőkkel párosulnak az alternatív technológiák. Az MHtSz elnöke, Lepsényi István szerint a hidrogénalapú mobilitás akkor valósulhat meg, ha az érdekelt felek közös akarattal, összehangoltan és együttműködve alkalmazzák a technológiai és műszaki megoldásokat – olvasható a közleményben.
forrás: agrotrend.hu / MTI
Kapcsolódó cikkek
Országos Munkavédelmi Bizottság: szakmaiatlan a tervezet
2023. december 08. 15:38
2023. december 5-én tartotta ülését az Országos Munkavédelmi Bizottság. Az ülésen mind a munkavállalói mind a munkáltatói oldal szakmaiatlannak nevezte a kormány tervezetét, továbbá a munkavállalók szerint többek között alaptörvényellenes is, valamint sérti az egyenlő bánásmód elvét.
Áldás a malom szomszédságában
2023. július 25. 14:18
Valószínűleg nincs még egy ilyen csodás terület a világon: az aranyló búzatábla mellett malom magaslik, a másik oldalán pedig a templom, aminek Péter és Pál a védőszentjei. Ez a hely kétségtelenül méltó rá, hogy itt áldják meg az aratásra érett gabonát, fogalmazott Kertész Róbert Tüskeszentpéteren, a hagyományőrző búzaföld-szentelés és a kézikaszás nap főszervezője az ünnepség megnyitóján.
Zalaszentgrót Tüskeszentpéter városrészében idén szervezte meg először az ünnepséget a helyi faluszépítő és kulturális egyesület, mert tagjai úgy gondolják, a település múltja, jelene és remélhetőleg jövője is szorosan kötődik a mezőgazdasághoz és a malomiparhoz, ezáltal pedig a búzához és az összes vele kapcsolatos munkálathoz.