Eladták a 2008 óta üresen álló parádfürdői kastélyt
2023. január 23. 12:36
Hosszú elhagyatottság után gazdája lett a parádfürdői kastélynak. Az ingatlan kikiáltási ára 176,5 millió forint volt, az új tulajdonosnak ennél valamivel olcsóbban sikerült hozzájutnia.
Parádfürdő egyik legszebb épülete hosszú évek óta aludta Csipkerózsika-álmát. A kastély a Tarna patak völgyében, a jobb parton emelkedő dombhát tetején épült. Kikiáltási ára 176,5 millió forint volt – írja a heol.hu.
Mudriczki József, Parád polgármestere közölte, hogy tudomása szerint 170 millió forintért kelt el az épület, de egyéb információ megosztására nem jogosult.

Annyit fűzött hozzá a hírhez, hogy a parádiak és ő maga örül annak, hogy hosszú hányattatás után végre felelős gazdája lesz az épületegyüttesnek.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egyelőre nem reagált azokra a kérdésekre, ki az új tulajdonos és milyen fejlesztést kíván megvalósítani a területen. Az MNV tavaly tavasszal közölte, árverésen értékesítené az állami tulajdonú parádfürdői Károlyi-kastélyt és a mellette lévő, közel két és fél hektáros zöldterületet.
A kastély alapjait Grassalkovich Antal vetette meg, korábbi helyén egy urasági nyári lak épült 1770 körül, és 1798-ban házi kápolna is helyet kapott a területen. Átépítésére a kiegyezés után került sor, az építtető gróf Károlyi György Ybl Miklóst, a neves fővárosi építészt bízta meg a munkálatokkal. 1872-re épült meg a klasszicista stílusú vadászlak, melyet később alakítottak át kastéllyá.
Az északi kétemeletes szárny romantikus stílusban épült, de ezt már Károlyi Gyula építtette 1889-ben.A kastély bővítése nyomán 44 szobássá vált, és vezetékes vízhálózattal is ellátták. Itt töltötte mézesheteit Károlyi Mihály és felesége, Andrássy Katinka.1918-1919 után az elkobzott uradalmi épületet szálloda céljára használták. Utána fosztották ki, hogy kik, nem tisztázott.
A kastélyt helyreállítása után, 1949-től 1988-ig a Szakszervezetek Országos Tanácsa gyermeküdülőjeként üzemeltették. Ezután a Heves Megyei Önkormányzat által fenntartott Idősek Otthona költözött a falai közé, s az épületet 1996-ban Heves Megye Önkormányzata vette meg a SZOT-vagyonból. Az Idősek Otthona új épületbe költözött 2008-ban, azóta a kastély üresen áll.
Az épületben 1978. október 26. óta emléktábla őrzi Károlyi Mihály emlékét, melynek leleplezésén még részt vett a gróf felesége.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Modern turistaház történelmi helyszínen
2023. július 19. 13:06
Récényi út, vasfüggöny, Nyíres, Muck – ezek alapján már kaphatunk útbaigazítást Sopronban, de a navigációnk is tudja, hogy hol keressük a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. legújabb turistaházát.
A Lővér Uszodától öt kilométerrel délnyugatra, a Récényi út végén sorompó állja a gépkocsiforgalom útját; onnan száz méteren belül elérjük az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont bejáratát, a mellette vezető aszfaltúton pedig az egykori határőr-üdülőt ölelő Nyíres-erdőbe érünk.
Felújítás miatt tizenöt hétre lezárják a Mont Blanc-alagutat
2024. szeptember 02. 15:28
Szeptember 2-án három és fél hónapra lezárják a Franciaország és Olaszország között húzódó Mont Blanc-alagutat.