Az elállás a munkaszerződéstől való „szabadulást” teszi lehetővé. Milyen feltételek teljesülése esetén alkalmazható a jogintézmény?

Az Mt. 42. § (1) bekezdése alapján a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre, melyben annak kezdetének a napját is meg kell határozni. Amennyiben a felek erről külön nem rendelkeznek, akkor az Mt. 48. §-ában rögzítettek szerint a munkaviszony kezdete a munkaszerződés megkötését követő nap.

A két időpont (szerződéskötés és munkaviszony kezdete) között hosszabb és rövidebb idő is eltelhet, ami így lehet egy-két hét vagy néhány nap is. Nevezik ezt az időszakot egy passzív időszaknak is, amelyben a munkaviszony aktív szakaszától az különbözteti meg hogy a munkavállalónak még nincs rendelkezésre állási, munkavégzési kötelezettsége, a munkáltatónak pedig nincs foglalkoztatási és bérfizetési kötelezettsége. De nincsenek ebben az időszakban jogosultságok sem, hiszen betegség esetén például nem illeti meg táppénz a munkavállalót, de a munkáltatónak sincs utasításadási joga.

Figyelemmel azonban arra, hogy a szerződést a felek aláírták, a kötelem fennáll, így bizonyos magatartási szabályokat be kell tartaniuk, az általános alapelvként megfogalmazott kötelezettségek mindkét felet terhelik. Kötelesek tehát kölcsönösen együttműködni, terheli a feleket a jóhiszeműség és tisztesség követelménye, tartózkodniuk kell a személyiségi jogok megsértésétől, és amit az Mt. kifejezetten előír a 49. § (1) bekezdésében, nem tanúsíthatnak olyan magatartást, amely a munkaviszony létrejöttét meghiúsítaná.

Bekövetkezhet azonban mind a munkáltató, mind a munkavállaló oldalán olyan körülmény, ami miatt a munkába lépés ellehetetlenül. Figyelemmel arra, hogy a munkaszerződésben esetleg kikötött próbaidő csak a munkaviszonnyal kezdődik, és az Mt. csak a munkaviszony megszüntetésére rendeli alkalmazni a közös megegyezést, a felmondást és az azonnali hatályú felmondást [Mt. 64. § (1) bekezdés], ebben az időszakban ezek alkalmazása kizárt.

Erre az esetre szolgál az elállás jogintézménye, ami tehát nem a munkaviszonytól, hanem a munkaszerződéstől való „szabadulást” teszi lehetővé. Figyelemmel arra, hogy a munkáltatót a munkaviszony tartamára terheli bejelentési és járulékfizetési kötelezettség, így amennyiben ez a körülmény még „időben” bekövetkezik, a munkáltató mentesül a munkavállaló be- és kijelentésével kapcsolatos adminisztrációtól is.

Az Mt. a 49. § (2) bekezdésben rögzíti, hogy elállásra akkor van lehetőség, ha a munkaszerződés megkötését követően a fél körülményeiben olyan lényeges változás következett be, amely a munkaviszony teljesítését lehetetlenné tenné vagy aránytalan sérelemmel járna. A három feltétel konjunktív, tehát egyidejűleg kell fennállnia, bármelyik hiánya esetén az elállás nem lesz jogszerű. Fontos, hogy olyan legyen ez a körülmény, ami nemcsak a munkaviszony megkezdését, a munkába lépést teszi lehetetlenné, hanem a jövőben egyáltalán nem várható teljesítés az elállást gyakorló féltől. Hangsúlyozandó ugyanakkor az is, hogy a lehetetlenülésnek és az aránytalan sérelemnek nem kell bekövetkeznie, hiszen az elállás éppen ennek megelőzését szolgálja.

A részlet a Visegrád 18.0 – A XVIII. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásai című kötetből származik. A szerző a Nyíregyházi Törvényszék bírája, a Magyar Munkajogi Konferencia előadója.

 Forrás: ado.hu