Elérhető a hazai ökoszisztéma-alaptérkép

2019. november 12. 08:20
Elkészült Magyarország – nyilvános – ökoszisztéma alaptérképe, amely az ország természeti rendszereinek állapotát mutatja be és értékeli.

Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az alaptérkép többek között illeszkedik az európai szintű ökoszisztéma-térképhez, illetve alapot ad az ökoszisztéma-szolgáltatások becsléséhez. Emellett alaptérképet biztosít a zöldinfrastruktúra jelenlegi állapotának, szerkezetének felméréséhez és a fejlesztések tervezéséhez, ideértve a helyreállítási feladatok térképi megjelenítését is.

Sik András, az alaptérkép létrehozásában közreműködő Lechner Tudásközpont térbeli szolgáltatásokért felelős igazgatója kiemelte, hogy az ország legrészletesebb nyilvános felszínborítási adatbázisa az egymilliárd forint keretösszegű, az Európai Unió (EU) biológiai sokféleség stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását szolgáló projekt egyik eredményeként készült el számos magyar intézmény részvételével. Mint mondta, a térkép segítséget nyújthat a területek optimálás felhasználásának megválasztásában. A jövőben tervezik az alaptérkép fejlesztését, a térbeli részletesség növelését.
– A térkép jelenlegi állapotát mutató felméréseket rendszeresen megismételnék, valamint követnék a változásokat is – tette hozzá Sík András.

A térkép létrehozásában részt vett még az Ökológiai Kutatóközpont, Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési Távérzékelési és Földhivatali Főosztálya, az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete, valamint a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Agrárgazdasági Kutatóintézete.

Az interaktív térkép itt bárki számára elérhető.


(MTI) / nak.hu

Kapcsolódó cikkek

A folyamatos fejlesztés és az együttműködés alapvető a gazdálkodásban

2020. február 12. 08:23
A világ mezőgazdasága intenzíven fejlődik, egyre modernebb technológiát alkalmazva egyre koncentráltabb, egyre nagyobb méretű gazdaságok alakulnak. A magyar gazdálkodóknak ebben a versenyhelyzetben kell helytállniuk. Eredményesebb, jövedelmezőbb termelésüket az Agrárminisztérium a gazdálkodási környezet változásaival is segíteni kívánja – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárközösség-NAIK Roadshow 2020 utolsó, Hódmezővásárhelyen tartott állomásán.

A koronavírus nyertesei: még jól is járhatnak a járvánnyal a nógrádi kistermelők

2020. május 27. 08:10
A koronavírus-járvány nyomában terjedő gazdasági recesszió ugyan várhatóan még egy jó darabig velünk marad, ám a korlátozások hoztak pozitív dolgokat is az életünkbe. Ilyen például az, hogy a korlátozások miatt sokan átértékelték eddigi vásárlási szokásaikat, és a jövőben - a vírus elvonulta után is - sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a helyi gazdaság támogatására. Utóbbihoz remek alapot nyújtanak a fizikai és online értelemben is egyre szaporodó termelői piacok, ahol vásárlásainkkal a nagy áruházakat, beszállítókat és tömegtermelőket kikerülve kifejezetten helyi termelőktől, kisvállalkozóktól szerezhetjük be a szükséges mindennapi ellátmányt.