Elképesztő mennyiségű marha végzi a kukában

2016. február 29. 08:14
Évente 34 ezer tonna marhahúst dobnak a szemétbe a brit háztartások, ez mintegy 260 millió fontba (101,8 milliárd forint) kerül és nagyjából 300 millió hamburgert lehetne belőle készíteni.

A hatalmas pazarlás egyszerű változtatásokkal elkerülhető lenne: ha a háztartások megterveznék, mit fognak fogyasztani, észszerűbben tárolnák az élelmet, elolvasnák a címkékre írt lejárati dátumot, megfelelő adagokat szolgálnák fel és jobban hasznosítanák a maradékot – idézi a Love Food Hate Waste című kampány által megrendelt kutatást a The Guardian brit napilap. A vörös hús nemrég kimutatott egészségi kockázatai miatt ugyan valamelyest visszaesett a fogyasztás, a kampány közvélemény-kutatása azt mutatta, hogy számos marhahúsételt továbbra is kedvelnek a britek.

hús

 

Az ország legnépszerűbb marhahúsos fogása a bolognai spagetti, ezt ötből egy fogyasztó választotta a több mint kétezer megkérdezett felnőtt közül. Ezt követte a pácolt marhasült 28 százalékkal és a steak 12 százalékkal. Hat vásárlóból egy mondta, hogy kidobja a marhahúst, ha a címkén jelzett dátumon túl nem használták föl. Kilenc százalékuk vallotta be, hogy a szemétbe dobná a húst, ha kiderülne, hogy fedetlenül vagy nyitott csomagolásban tárolta.

Tízből csak három marhahúsvásárló mondta, hogy megtervezi a menüt, mielőtt elindul a nyersanyagot beszerezni, és a megkérdezettek 19 százaléka válaszolt azt, hogy bevásárlás előtt megnézi, mi van még a hűtőszekrényben. A hivatalos adatok alapján a brit háztartások évente hétmillió tonna ételt dobnak a szemétbe, ez családonként 700 fontot jelent, a pazarlás éves teljes költsége 12,5 milliárd font.

Forrás: agroinform

Kapcsolódó cikkek

Megtilthatják-e, hogy munkaidőben mobilozzunk?

2018. március 05. 08:22
Külön kérdés, hogy a dolgozónál lehet-e a magán mobilja vagy csak nem használhatja munka közben. Bármelyiket akarja megtiltani a munkáltató, arról tájékoztatni kell a munkavállalót. Legjobb, ha a telefon használatáról szabályzat rendelkezik, amit az alkalmazott előre megismer - írja a Piac és Profit.

Nem kezelhetők a globális szinten jelentkező válságok az EU tagállamok összefogása nélkül

2017. március 14. 09:25
Az EU tagállamok összefogása nélkül a már sokszor globális szinten is jelentkező válságok nem kezelhetők - mondta az agártárca miniszterhelyettese a V4 agrárminiszteri találkozón.