Elkészült Horvátország legmodernebb alagútja
2024. szeptember 13. 19:36
Három év munkálatai után az Isztriai-félszigeten pénteken átadják a forgalomnak az Ucka-alagút új, párhuzamos járatát, Horvátország legmodernebb alagútját – jelentette a helyi sajtó.
(Fotó: Jarba/e; CroatiaWeek)
A már meglévő alagút – amely 1981 óta működik – egysávos, az új alagúttal két sávon lehet majd közlekedni mindkét irányban.
Dario Silic, az alagutat építő Bina Istra vállalat igazgatója a horvát közszolgálati televíziónak (HRT) adott interjújában elmondta: a legnagyobb kihívást a robbantások jelentették. Tíz tonna folyékony robbanóanyagot használtak fel, és több mint 30 üreget és repedést hidaltak át.
A másik alagút közelsége miatt – amely végig forgalomban volt – nagy odafigyeléssel kellett dolgozniuk, sokkal rosszabb földtani adottságok mellett, mint az előző alagút építésénél.
A munkálatokat 500 munkás végezte a legmodernebb technológiákkal. 1,2 millió tonna törmeléket bányásztak ki és 3000 tonna acélt használtak fel, annyit, mint az Eiffel-torony fele – magyarázta, hozzátéve, hogy a projekt 200 millió euróba került, és nem merültek fel pluszköltségek.
Rámutatott: minőségi infrastruktúra nélkül nem lehet turistákat vonzani az Isztriai-félszigetre, főleg annak keleti partjára. A turisták 95 százaléka autóval érkezik abba a térségbe.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Visszatér a tél a szlovák sípályákra
2023. január 13. 13:22
A hét elejétől havazik a Tátra kedvelt síközpontjaiban, de 900-1000 méter alatt csak akkor lehet számítani összefüggő hótakaróra, ha folytatódik az igazi téli időjárás.
Donovalyban hétfő óta havazik – erősítették meg a hóhelyzetet lapunknak a Lupus Travel Utazási Irodánál, amely immár 13. éve a szlovákiai síterep hivatalos jegyirodája Budapesten. Ahogy a korábbi években is, a magyar fővárostól 205 kilométerre lévő síközpontba a síbérletek idén is nagy kedvezménnyel vásárolhatóak meg a budapesti irodánál.
Barlangoljunk a főváros utcái alatt márciusban
2024. március 11. 15:51
Budapestet nem véletlen nevezik a barlangok fővárosának, hiszen a világ egyetlen olyan fővárosa, aminek közigazgatási területén 174 barlangot tartanak nyilván. Az Agrárminisztérium Barlangoljuk! kampányának részeként egész márciusban extra programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat a főváros négy turisztikailag kiépített barlangjában.