Első kézből a kertészeti ágazatot érintő aktuális kérdésekről

2018. február 16. 10:11
A kertészeti ágazat szereplői egyre tudatosabban tervezik gazdálkodási évüket, termelésüket. Ebben nyújt segítséget a NAK támogatásával sorra kerülő negyedik Zsendülés konferencia is.

„Jó, hogy lassan haladunk, mert rossz irányba megyünk...” Valóban ennyire mélyponton van a magyar kertészeti ágazat? Erre, és az ágazat többi fontos területét – adózást, pályázati témákat, humán hátteret, piaci helyzetet, külföldi jó gyakorlatot, irányvonalakat – érintő kérdésre igyekszik választ adni a Szegeden 2018. március 8-9-e között megrendezésre kerülő IV. Zsendülés Kertészeti Konferencia.

– A Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökségével megrendezendő tanácskozás ma az ország egyetlen olyan szakmai konferenciája, ahol a résztvevők első kézből értesülhetnek a kertészeti ágazatot érintő aktuális kérdésekről. Itt egy asztalhoz ülnek a döntéshozók, a szakmai szervezetek, kereskedő cégek, sőt, a termelők képviselői is. Az ágazat helyzetének megértéséhez, javításához, a kitörési lehetőségek megtalálásához rendkívül fontos a naprakészség. Ebben segít a Zsendülés – mondta Rácz József, a szervező Kert-Ész Klub Magyarország Egyesület elnöke.

Az elnök hangsúlyozta, ez a konferencia nem a technológiai és termesztési tudnivalókról szól.

– A neves előadók a gazdasági, munkaerő-piaci helyzetről, ágazati lehetőségekről beszélnek.

Megismerhetünk sikeres hazai és külföldi kertészeteket, a résztvevők az ország vezető kis-és nagykereskedelmi hálózatainak képviselőivel együtt gondolkodva, közösen tehetnek a kertészeti ágazat fellendítéséért. Az előadások nem csak az anyagi forrásokat, hanem a megoldási lehetőségeket is megmutatják a résztvevőknek.

Hiánypótló rendezvény ez a konferencia – fogalmazott Rácz József.

A tanácskozás teret ad az ágazatban kiemelkedő munkát végző kertészek elismerésének is. A szervezők által alapított Zsendülés-díjakat idén is hét kategóriában ítélik oda a területükön sikeres szakembereknek.

A kétnapos eseménynek otthont adó Hunguest Hotel Forrásban számos kiállító, 6 tematikus blokk, 6 moderátor, 18 előadó és közel 20 kerekasztal-beszélgetés résztvevő várja a látogatókat.

A vendégek között szerepel Győrffy Balázs, a NAK elnöke, Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, a NAK alelnöke, valamint Fodor Zoltán, a NAK mezőgazdasági igazgatója.

További információ és jelentkezés a konferenciára ITT.

agrotrend.hu / zsendules.hunak.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Az Okosfalvak-program a kistelepülések életminőségét javítja

2018. október 09. 09:36
Az okosfalvak-szemlélet segíthet megállítani a vidék elöregedését és ezzel együtt az elvándorlást, illetve javíthatja a falvak szolgáltatásainak színvonalát, valamint újraértelmezheti a vidékfejlesztést. Az EB ez irányú programjáról tanácskoztak Gödöllőn Phil Hogan részvételével.

Lezárták a hortobágyi kilátót, mert egy gólya birtokba vette

2018. május 03. 08:08
Május 1-jén délelőtt a Hortobágyi Madárpark és Madárkórház látogatóik jelezték, hogy a nagyröpdében látogatható kilátót birtokba vette egy gólya, és nem túl agresszíven, de annál félelmetesebben őrzi azt, távozásra felszólítva az érdeklődőket, írják Facebook-oldalukon.