Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!

2024. április 29. 16:15
Április 28. a munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók emléknapja. Magyarországon a 2023. évben 67 munkavállaló vesztette életét munkavégzés közben. Egyetlen haláleset is sok.
Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!
1984. április 28-án tartotta meg a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete az első munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapját. Ezt követően, egy évvel később a kanadai szakszervezeti szövetség (Canadian Labour Congress) felkarolta a kezdeményezést. A dátum választása azért esett áprikis 28.-ra, mert Kanadában a munkahelyi balesetbiztosítási szabályozást 1914. április 28-án fogadták el, ennek nyomán létrehozták az első kanadai munkavédelmi hivatalt. A kanadai parlament az emléknapot 1991-ben törvénybe iktatta, és április 28-át Nemzeti Gyásznapnak nyilvánította (National Day of Mourning).
 
Az USA-ban 1989-ben nyilvánították április 28.-át hivatalos emléknappá, és megemlékezéseket tartottak. Munkavédelmi kampányokat egyre több helyen tartottak világszerte ezen a napon. Angliában 1992 óta emlékeznek meg a munkahelyi balesetben elhunytakról és a megsérültekről. Az „Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!” mottót itt használták először. A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (International Trade Union Confederation – ITUC) 1996 óta ismeri el április 28-át, mint nemzetközi emléknapot.
 
1996-ban április 28. az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) támogatásával a munkabalesetek áldozatainak nemzetközi gyásznapja lett.
 
Magyarországon 2012. augusztus 13-án a Kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előterjesztése alapján április 28. napját a munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók emléknapjává nyilvánította. Ezzel a Kormány is kifejezte elkötelezettségét és támogatását a munkavállalók életének és testi épségének védelméért, biztonságáért.
 
A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztálya, és az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) Nemzeti Fókuszpontja által szervezett budapesti konferencián, 2024. április 29.-én Dr. Czomba Sándor államtitkár részvételével, az Országos Munkavédelmi Bizottság bevonásával, megemlékezés keretén belül gyertyagyújtással emlékezünk meg a munkabalesetben elhunytak-, és megrokkantakról.
Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!
A Nemzetgazdasági Minisztérium által közzétett, 2023.-évi munkabaleseti statisztikája szerint 2023. évben 62 munkavállaló vesztette életét munkavégzés közben. A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztályának ellenőrzési tapasztalatairól szóló jelentésben viszont 67 halálos munkabalesetet rögzítettek. A statisztika olyan, ahogyan alakítjuk.
 
Nem hagyhatjuk szó nélkül azt, ha csak egyetlen munkavállaló is életét veszti munkavégzés közben.
 
Ne feledjük: a munkavállaló munkabér kifizetése ellenében szellemi tudását, fizikai erejét adja, DE nem az életét!
 
forrás: liganet.hu/Miskéri László

Kapcsolódó cikkek

Zöld jelzést kapott a magyar-szlovén földgáz interkonnektor építése

2023. augusztus 31. 14:43
Véglegesítettük az energia terén történő együttműködési megállapodásunkat, ennek értelmében zöld jelzést kapott a magyar-szlovén földgáz interkonnektor építése – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedden.
Szijjártó Péter hozzátette, hogy Szlovénia Magyarország egyetlen olyan szomszédja, amellyel nincs összekötve az ország gázvezetékrendszere, most ezt a hiányt orvosolják.

Nyilvántartásba vették az első energiaközösségeket

2023. október 12. 19:02
Az energiaközösség lehet az egyik legfőbb eszköz az energiaszegénység elleni küzdelemben is.
 
Nyilvántartásba vették az első energiaközösségeket, ezek között regisztrálták a Közösségi Energia Szolgáltató Nonprofit Kft-t., amelynek fő tulajdonosa a Magyar Természetvédők Szövetsége – tájékoztatta a szervezet az MTI-t.