Mikor kíváncsiságtól hajtva csatlakoztam Bach Évi csoportjához a váci Ártéri Tanösvényen, nagyjából annyit tudtam, hogy a kedves, fiatal hölgy az elsők között képzett hazai erdőfürdő-vezető. Minden mást a séta után mesélt el. Indulás előtt a fűben körbeülve bemutatkozott egymásnak a kis csapat, és Évi pár szóban jelezte, hogyan telik majd a következő néhány óra.

 

Kis idő múltán pedig megosztjuk egymással tapasztalásainkat. Végül egy teaszertartással búcsúzunk az erdőtől.

Szemlélődő séta

Fölkerekedünk hát, és falánk szúnyograjtól kísérve elindulunk a sűrűbe. Fejünk fölé a magasban zöld kupola tornyosul: százados platánok összeboruló lombjai. Város és erdő határmezsgyéjén járunk. Egy békés tisztás a meditáció, a relaxálás színhelye, fűbe heveredve, behunyt szemmel, az érzékeinket felélesztve ráhangolódhatunk a környező természetre. Kinek, hogy megy a dolog. Majd némán bandukolunk tovább, míg az első meghívás megállít. Vezetőnk arra kér, tapasztaljuk meg az illatokat, menjünk közel az erdő lényeihez és szagoljuk meg, milyenek.

Egy egyezményes hívójel újra összetereli a népet, körbejár a szó, aki akarja, elmondja, mit érzett. Sétánk folytatódik, többször megállunk még, a lombokon átszűrődő fényeket figyelni, a közeli tó vizét szemlélni, talpunk alatt a földet érezni. És megosztani, mit váltott ki belőlünk mindez a benyomás.

Késő délutánba hajlik az idő, mire az erdőfürdő utolsó eseményéhez érünk: helyben lelt fakéregből, levelekből stílusos összeállítást, jelképes erdei oltárt készített vezetőnk, rajta kis mécsessel. Ezen kínál apró csészékben erdei gyümölcsteát. Az elsőt tiszteletből az erdőnek ajánlja. Hátizsákjából házi biosütemény-falatkák is előkerülnek.

Kiérve az erdőből búcsúzkodik és autóba száll a társaság, mindenkit vár vissza a főváros.

Shinrin-yoku

Mi is Pesten folytatjuk a beszélgetést Bach Évivel. A helyszín kevésbé fennkölt: az emberektől hullámzó, lármás, poros, lüktető belváros. Valószerűtlen a gondolat, hogy egy órája még fakopáncsot bámultam és vadkacsák fodrozta tavat, mélyet szippantottam az erdőszűrte levegőből, míg a nap arannyal árnyalta a zöldeket. De az is éppoly valószerűtlen, hogy ezeket – budai lányként hegyek, erdők között felnőve – egy vezető segítségével kelljen meglátnom.

 

nem lepődik meg. Elmondja, hogy a módszer Japánból indult el, ahol az urbanizáció miatt a nagyvárosi ember teljesen elszakadt a zöld környezettől, és mindenféle természethiány-betegségben szenved. Szorongás, depresszió, stressz okozta bajok gyötrik.

Tudományos alapossággal nyomban kutatásokba kezdtek. Japánban ma úgy vezetnek erdőfürdőt, hogy az elején és a végén vérnyomást mérnek, meg kortizolszintet, és mérik a homloklebeny vérellátását, hogy lássák, hogyan változik az aktivitás az agyban. Így mindenki örülhet, mert nemcsak érzi, de mérhető is, hogy szervezetében csökkent a stressz. Az erdőfürdőzés, japánul shinrin-yoku intézményes létrehozása, és maga a kifejezés is, az akkori Japán Erdészeti Ügynökség igazgatója, Tomohide Akiyama nevéhez kötődik, aki az ökoturizmust akarta népszerűsíteni és összekapcsolni a wellness turizmussal. Nyugatra a módszer kicsit másként érkezett, de valóban a városi embernek szól elsősorban.

Ősi kommunikáció

Bach Évi erdőterapeuta végzettségét első magyarként, erdőfürdő vezetői képesítését másodmagával szerezte meg tavaly az Európai Erdőterápiás Intézetnél (FTI) Írországban.

 

Nappal és teliholdkor, csoportoknak, egyéneknek, családoknak, testre szabottan. A séták tartalma a kötött szakmai előírások mellett is kreatívan változó: függ a helyszíntől, az évszaktól, a vezető inspirációitól. Évi azt vallja, a természet intenzíven kommunikál, csak nem verbálisan. Ahhoz hogy érzékeljük, kicsit nekünk is vissza kell térnünk egy ősibb kommunikációhoz. Ezért nincs telefon, ezért hallgatunk, ezért jó megérkezni lélekben az „itt és most”-ba, hogy az érzelmi kötődés szintjén találkozhassunk az erdő lényeivel. Élőlény az élőlénnyel. Számomra egyetlen apró példa jól megvilágította az elméletet. Mókásnak tűnt, hogy szagolgatjuk az erdőt.

 

És ki gondolná, hogy a fitoncidok, a fák által termelt vegyületek – melyeket védekezésképpen bocsátanak ki sérülés esetén – belélegezve ránk jó hatással vannak, erősítik az immunrendszerünket, normalizálják a vérnyomást. Az egyszerűnek tűnő erdei bóklászás mögött sokrétű ismeretanyag és kimunkált módszertan rejlik.

Órák óta beszélgetünk. Hallgatom Évi szenvedélyes erdőrajongását és feltűnik a mosolya. Az, hogy nemcsak az arcával mosolyog, de a hangjával, az egész lényével. Pedig kemény csatákon van túl. Rettegett betegségből gyógyulva, súlyos műtétek után építette újra az életét.

A szegénylegény elindul

A fiatal közgazdász nemzetközi cégnél dolgozott, majd online marketingesként Hollandiában, ahová a szíve vitte. Közben haza-haza járt, és szomatodráma játékvezetést tanult. Emellett képzett muzsikus, természetgyógyász, alternatív mozgás- és masszázs terapeuta. Jeles mesterektől tanult.

Tiniként is szerette az erdőt, de a betegsége vezette még közelebb. Erdőben gyógyult, műtét után nehezen mozogva kijárt sétálni. Később már futott is, ám eltört a lába. Akkortájt, erdei rehabilitáción merült fel benne, hogy olyan munkát szeretne, amit a természetben végezhet. Erdész már nemigen lesz 33 évesen. Mihez kezdhet? Talán lehetne túravezető. Csodás volna mozgásterapeutaként csoportot vezetni az erdőbe, jógát oktatni, elvonulást szervezni… Akkor még nem sejtette, hogy létezik erdőfürdőzés. Jelentkezett túravezető képzésre, és ott értesült róla, hogy találkozhat az álmaival.

 

„Úgy indultam el, mint a mesebeli szegénylegény, aki elmegy szerencsét próbálni. Nem tudja, mit is fog csinálni, mi várja, sárkány vagy királylány. Útközben talál barátokat, megküzd nehézségekkel. Szóval megpróbálja a szerencsét, és aztán hazamegy. Általában ez a mese vége. Én is hazajöttem. És minden, amivel eddig foglalkoztam, az beépült, fontos része az életemnek.

Most az erdőfürdő az első számú szerelem. Szinte elhalványít minden mást, olyan igazi, belülről jövő, annyira sajátomnak érzem. Nem hittem volna, hogy egy nap éppoly bensőségesen tudok a természetre gondolni, mint a kedvesemre, a családomra.”