A hagyományok legméltóbb tisztelete, ha beépítjük őket az életünkbe. Így tett a Berecz házaspár is, mikor a feleség, Lilla nagyszüleitől megörökölt zuglói kertes házba költözött. Megőrizve mindent, ami fontos, fejlesztették, gyarapították a régi családi otthont, ahol idővel fölnevelték négy gyermeküket. Mi is ide érkeztünk, hogy – eredeti szándékom szerint – a mesék jelképes erdeiről kérdezzük a házigazdát. András azonban úgy döntött, inkább a saját erdeiről beszélne. Mit tehet ilyenkor az ember? Hátradől, és élvezettel hallgatja…
Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Az Ökrös és az Egyszólam együttes megalapítója. Néprajzi kutatási területei elsősorban a Felvidék, Erdély, Moldva, ahol dalokat, meséket, tréfákat gyűjt. Magyar népzenét tanított a torontói York Egyetemen, valamint kanadai és amerikai táborokban. Emellett műfordítással is foglalkozik. |
Édesanyám ennivalót csomagolt, én vittem a fűzős focilabdát, apám a gerelyt, bumerángot, hogy a tisztásokon aztán óvatosan hajigáljuk. Tüzet raktunk, szalonnát sütöttünk. Felnőtt fejjel, mikor elmegyek azokra a helyekre, szinte látom-hallom őket. Vannak kedves útjaim a budai erdőkben. Budakeszi fölött szoktam járkálni, mert oda hamar ki lehet érni. Kis-Hárs-hegy körút, a Kaán Károly-kilátó és környéke is otthonos vidék, hiszen egykor pár évig a Pilisi Parkerdő dolgozója voltam. Sok szemetet szedtem arrafelé a pesti kirándulóközönség után, és sok nótát elfújtam.
– Milyen szél sodorta oda tanult emberként?
– Fiatal családapaként kellett a kereset és jó hely volt az erdő. Kitűnő főnököm volt Körmendi Gyula bácsi, erdész felmenőkkel. Emlékszem az öreg erdészházára a Fenyőgyöngyénél. Hatalmas rézüstben főtt a szilvalekvár, míg színészbarátai, Sinkovits, Bessenyei, ott boroztak vele a teraszon. Én kapáltam a kertjét, és mikor kicsit megbódultak, odaszólt nekem, hogy Berecz, most „valami mongolt” énekeljen. Énekeltem párat, és Gyula bácsi büszke volt, hogy na, látjátok, nem akárki túrja itt a kertet. Nekem élmény volt az az idő, csudálom ma is azt az erdőrészt, amit akkor én ültettem. Előttem van, ahogy a Kecske-hegy oldalában leszúrom a facsemetéket. Eszembe jut a 80 éves János bácsi, aki csontsovány volt, hatalmas állkapoccsal, és a fatuskókról kinőtt susnyókat kaszával vagdosta. Mint a jóságos, segítő halál, úgy dolgozott. Mellette serénykedett Ágnes néni, aki Háromszékről jött. A bácsi mindig ugratta, pompás tréfáik voltak.
– Akár egy Kusturica-film: képtelen helyszínek, valószínűtlen szereplőkkel az élet sűrűjéből! Igazi kordokumentum.
– Nekem ezt is jelenti az erdő. Édesapám történeteiben is fel-felbukkant az erdő, járta ő is sűrűn. És nem csak szórakozásból. Sőregen, a szülőfalujában Trianon után szinte mindenki „csempész” lett. Pedig csak odajártak vásárba, ahová azelőtt. A „vonalat” átlépve, erdőben. Visszafelé is úgy tudták a borjat beverni az erdőbe, hogy Sőregen lukadtak ki, és finánccal nem találkoztak. Édesapám ebbe nőtt bele, ő is sokat szökött át a szlovák-magyar határon. Az erdő ismerete hozzátartozott az életükhöz. Az éjszakai tájékozódás, bátorság, virtus. Ez mentette meg a háborúban. Amerikai hadifogságból München alól elszökött és egyedül hazajött.
– Ez is szinte mesei motívum: az oltalmazó, elrejtő erdő. Derűs, színes erdőkalandok?
– Bolondja vagyok az erdei gyümölcsöknek. Van, aki lenézi ezeket, mondván „vad” az ízük. A csipkebogyót könnyű szeretni, finom, illatos ivólét szoktam áztatni belőle. Kedvencem a som, várom, hogy termőre forduljon a kertben a bokor, amit az erdőről hoztam. A kökényt is szeretem, ezzel is egyedül vagyok a környezetemben. A galagonyához már egy kis lélek kell. Amit viszont nem hiszem, hogy Pesten sokan fogyasztanának, az a berkenye. A Budakeszi Vadasparkban ismerek egy részt, ahol a tölgyek közt elegyesen barkócaberkenyék teremnek. Kétfélét is tudok ott. Az egyik kicsit megszottyadva jó, a másik meg feszesen. Hát azt én úgy szoktam két pofára falni, hogy aznap mást nem eszem! Tehát
Szórakoztat, ahogy kis családom megmosolyog, hogy papa milyen ősember.
– Sokat van úton, emberek közt, reflektorfényben, zajban. Keresi az erdő csendjét?
– Még az erdő akusztikáját is! Akkor fedeztem föl, mikor Dsupin Pali barátommal egyszer a Bükkben kimentünk, hogy a furulyáját összepróbáljuk az énekkel. Hát, az erdőnek olyan különleges hangja van, amit nem lehet összecserélni mással. Nem úgy szól a dal, mint folyóparton, mint sziklák mellett, vagy zárt völgyben. Az, hogy a fák egyenként verik vissza a hangot, és még gömbölydeden el is osztják, az külön gyönyörűség. Erdőben nézelődni, megfigyelni is nagyon szeretek. Nagyszénáson egyszer hanyatt vetettem magam, és azt láttam, hogy két ragadozó madár – kánya? ölyv?, nem tudtam megállapítani – játékosan kergette egymást egyre magasabbra. Majd összekapaszkodtak, és mind a kettő csak az egyik szárnyát nyitotta ki, úgy hullottak, pörögtek lefelé, szerelmesen keringőztek. Utóbb tudtam meg, milyen szerencsém volt, násztáncuk tanúja lehettem.
– Hivatása távoli vidékekre, ismeretlen tájakra is elviszi.
– Kaliforniában, a Sierra Nevada nyugati lejtőjén táborozva 1200 éves óriás mamutfenyők, Sequoiák csodálatos „erdő-katedrálisában” mezőségi, gyimesi, moldvai magyar népdalokat tanítottam. De éppúgy felejthetetlen az a dél-afrikai akácos, ahol mellettem tízóraizott egy leopárd. A gazellák körülötte legelésztek, tudták, a leopárd egy darabig elvesződik elejtett társukkal. Megcsodálhattam ott közelről a takácsmadarak műalkotás-fészkeit is, amit a hím épít a válogatós kis tojóknak. Elvarázsolt világ, az ember egyszer látja, és álmaiban visszajön.
Búcsúzóul megosztanék egy népdalt, amit csuvas nyelvből fordítottam. Arról szól, hogy minden mindennel összefügg a természetben. Sőt, jó világban természet és ember minden rezzenése összefügg egymással.
Éjfekete, sűrű erdő mélyén,
fehér, egyenes nyírfának, ejhaj, teteje hegyén
aranykakukk szerteszét fújja énekét.
Aranytarka, kis kakukknak szólásától
zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő.
Éjfekete erdők zúgásától
hullámokban leng az árpa és a rozsmező.
Árpának és rozsnak lengésétől
utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő.
Örvendező sok öregnek fényes örömétől
rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző.