Eső legyen, vagy folyjon a víz

2023. május 26. 14:31
Ünnepélyes keretek között adták át a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepét, május közepén. A Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával megvalósult beruházás a termelés biztonságát szolgálja.
Eső legyen, vagy folyjon a víz
Mészáros Lőrinc, Nagy István és Makai Szabolcs a szivattyútelep átadásakor.
Fotó: Török Gergely
 
A Vidékfejlesztési Program keretében 2016 óta kaphatnak támogatást a gazdák olyan tevékenységekre, amelyek az öntözés fejlesztését célozzák. A felhívás alapján eddig 766 termelő részesült több mint 52 milliárd forintos támogatásban.
 
Május elejéig 190 öntözési közösséget ismertek el, amelyek csaknem 76 ezer hektárnyi területen folytatnak öntözéses gazdálkodást.
A folyamatok azonban kedvezően változtak és felgyorsultak. A Magyar Mezőgazdaság is folyamatosan beszámol azokról a beruházásokról, ahol az öntözésfejlesztéssel a termelés biztonságát fenntartják. Ilyen a nemrég átadott Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe is.
 
Nagy István agrárminiszter az átadón kedvezőnek nevezte, hogy a technológia adott, a támogatási rendszer biztosított, valamint a megfelelő szakképzés és a felsőoktatási képzés is rendelkezésre áll. Kiemelte: a fiatalok megértették, hogy a technológiai fejlesztés, a precíziós gazdálkodás, az innováció, az automatizáció és a digitalizáció mit jelent a megújuló magyar agráriumban, és értik, hogy nekik ebben szerepük van. Az agrárminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományok egy részét is felül kell vizsgálni a vízmegtartás érdekében.
Át kell gondolni, hogy az egyes tájegységeken ilyen időjárási körülmények között milyen növényeket lehet termelni, a szárazsággal szemben ellenállóbb növényeket kell termeszteni, emellett a vízválságra adandó egyik válaszként a meglévő talajvízzel és a csapadékkal is sokkal fegyelmezettebben kell gazdálkodni - mutatott rá.
 
A talajvízszint csökkenése, a talaj romló nedvesség-ellátottsága az ország területének döntő többségén jelentősen megnövelte az aszályhajlamot, és jelentősen csökkentette a területek mezőgazdasági hasznosíthatóságát. A felszíni és felszín alatti vízkészletek jó állapotba hozása öntözési szempontból is kulcsfontosságú. Kiemelte: minden erővel fel kell gyorsítani az öntözésfejlesztéssel kapcsolatos, korábban megkezdett munkát.
 
"Ha azt akarjuk, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképes és hatékony legyen, akkor mindenképpen foglalkozni kell az öntözés növelésével" – fogalmazott a tárcavezető.
 
Az öntözőtelep ünnepélyes átadóján Mészáros Lőrinc, a beruházást végző Talentis Agro Zrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatcsoport tulajdonosa köszöntőjében kiemelte, hogy számukra ez egy nagyon fontos beruházás.
 
Szívéhez közelálló zászlóshajónak nevezte a mezőgazdasági vállalatokat, és  - az azokat összefogó racionálisan és eredményesen működtető  - Talentis Agrot.
A személyes ok mellett a beruházás fontosságát a talajnedvesség folyamatos csökkenése is indokolja.
A Talentis Agro Zrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatcsoport vezetése és az öntözőtelepének beruházását végző szakemberek az ünnepélyes átadáson.
A Talentis Agro Zrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatcsoport vezetése és az öntözőtelepének beruházását végző szakemberek az ünnepélyes átadáson.
Fotó: Török Gergely
 
Mint fogalmazott, a tavalyi év időjárása világított rá legjobban arra, hogy például az öntözött és nem öntözött területeken a kukorica terméshozama milyen nagy különbséget mutatott.
A vállalatcsoport 45 ezer hektáron gazdálkodik. A mostani, több helyszínen és ütemben megvalósuló mintegy 6 milliárd forintos beruházásoknak köszönhetően közel 8000 hektár öntözött területtel fognak rendelkezni.
De itt nem állnak meg a fejlesztések folytatásával, mint fogalmazott, ennek megduplázása a cél. A jövőre vonatkozóan megemlítette, hogy a tervek között szerepel a szántóföldi zöldségtermesztésre és vetőmagtermesztésre használt területek arányának növelése, melyhez az öntözési beruházások elengedhetetlenek.
 
Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója az öntözőtelep átadóján tartott beszédében összefoglalta a csoport eddigi eredményeit. Mint ismertette, várhatóan 47,5 milliárd forint árbevétel mellett  6,5 milliárd forint adózott eredményre számítanak. Kiváló teljesítményt értek el, de ehhez óriási átalakításokat kellett végrehajtani, a tevékenységeket racionalizálni kellett.
 
A tavalyi év rámutatott arra, hogy a diverzifikált portfólió sokkal többet ér, mintha csak egy adott területre fókuszálna a vállalkozás.
Senki sem sejtette, de a tavalyi évben megtörtént az, hogy nem a növénytermesztés, hanem a szarvasmarha ágazat vált a Talentis Agro zászlóshajójává. Az idei és a jövő évben a legnagyobb beruházások a cégcsoporton belül egyértelműen az öntözésfejlesztésre fókuszálnak. Minden számítás azt prognosztizálja, hogy ezek a beruházások 2-3 éven belül megtérülnek, és utána nyereséget termelnek. Ez alapján mindenki számára egyértelműen látszik, hogy ez a beruházás mennyire hasznos.
 
Májusban még két hasonló, a cégcsoporthoz tartozó fejlesztési beruházás kerül átadásra. Az egyik a Szolnok vármegyei Fegyverneken, ott közzel 300 hektáros terület, míg a Békés vármegyei Csárdaszálláson 380 hektáros terület válik öntözhetővé. A nyár folyamán adnak át szintén Békésben egy másik, 890 hektárhoz, illetve Jánossomorján egy 630 hektárhoz kapcsolódó öntözőtelepet. Makai Szabolcs felhívta a figyelmet arra, hogy jó agrotechnológiával és öntözéssel a meglévő genetikai képességekkel megduplázható a terméshozam, ezáltal Magyarország élelmiszer-kibocsátása jelentősen növekedhetne.
 
Az öntözővíz a Mosoni-Dunából leágazó csatornán érkezik a területre.
Az öntözővíz a Mosoni-Dunából leágazó csatornán érkezik a területre.
Fotó: Török Gergely
 
A Magyar Mezőgazdaság kérdésére elhangzott, hogy a most átadott Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe lehetőséget teremt arra, hogy a korábban erősen vadkáros területen intenzívebb gazdálkodást végezzenek.
A beszerzésre került Valley lineár öntözőgép a terület akár 92 százalékát is lefedi, az új kerítés pedig a vadkárt csökkenti. A korábban alapvetően kalászosra és aprómagra alapozott vetésforgót átváltották intenzív kultúrákra. A további célkitűzések között szerepel továbbá tömegtakarmány előállítása is, amelyet a saját állataik számára állítanak elő.
 
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Indul az Erdei Iránytű Program

2024. szeptember 23. 16:46
Az Erdei Iránytű Program a jövő szempontjából létfontosságú fenntarthatósági és zöld értékeket közvetít a fiatalok számára - jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szeptember 20.-án pénteken Mátrafüreden, a kezdeményezés elindításáról tartott sajtótájékoztatón.

Fontos: év végéig 277 milliárd forint forráshoz jutnak a gazdák

2023. október 16. 15:16
Megkezdődött az egységes kérelmek előlegeinek kifizetése. A részletekről hétfőn Nagy István és Feldman Zsolt tartott sajtótájékoztatót.
Sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn reggel Nagy István agrárminiszter és Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, hogy év végéig 277 milliárd forint forráshoz jutnak a gazdák.