Esti túrákat kínálnak a hőség miatt egy ökoturisztikai központban
2024. július 16. 17:30
A hőség miatt napközben a turisták is inkább behúzódnak az árnyékba, ezért a Tamásiban található DámPont Ökoturisztikai Látogatóközpont esti túrákat szervez a nyár során, melyek végén hűsítő italokkal és apró falatokkal kedveskednek a résztvevőknek.
forrás: Dámpont Ökoturisztikai Látogatóközpont/Kovács Dániel
2024 nyár elejétől megújult kiállítással várja a látogatókat a DámPont Ökoturisztikai Látogatóközpont. Sokkal több interaktív élményelemmel mutatja be Tamási és környéke értékeit, amelyhez kapcsolódva egyedi programokat is kínál a bemutatóhely, amelyek a kiállítás állandó tartalmára építve a táj és a benne élő helyi emberek kapcsolatainak sokszínűségére világítanak rá. Ilyen volt nemrég az erdők nagyköveteként ismert Bózsó Gyula ehető erdő túrája, vagy a Nemzetiségi hétvége, ahol a térség sváb örökségével ismerkedhettek meg a látogatók Till Jánosné bemutatójának köszönhetően.
A következő esti programra 2024. július 20-án 19 órakor kerül sor, amely során
- a résztvevők megismerkedhetnek a DámPont Ökoturisztikai Látogatóközponttal,
- részt vehetnek egy közel egy órás esti erdei túrán, megélve benne az esti erdő hangulatát és hangjait, valamint
- részesei lehetnek egy sajt és fröccs kóstolónak. Itt többek között a kisszékelyi Ízes finomságok sajtmanufaktúra termékeit, valamint Mészáros Pál és Tamási város borát ízlelhetik meg a résztvevők.
A program további részleteiről a Látogatóközpont honlapján kaphatnak információt az érdeklődők.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Rangos díjat nyert a Prónay-kastély, Európa történelmi szállodáinak egyik legjobbja lett
2024. november 18. 15:49
2024. november 16-án zajlott a Heritage Hotels of Europe Awards rangos díjkiosztó gála. Az Európa történelmi szállodáinak legjobbjait ünneplő eseményen idén a magyar Prónay-kastély kapta meg a Heritage & Gastronomy díjat.
AKCIÓTERVVEL SEGÍTJÜK A TURISZTIKAI ÁGAZATOT
2022. november 17. 11:51
Akciótervet fogadott el a kormány a turisztikai ágazat támogatására annak érdekében, hogy a szállodák és vendéglátóhelyek a téli szezonban, a magas energiaárak mellett is nyitva tarthassanak - ismertette a kormány döntését Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.