EVDSZ műhelymunka a tagszervezésről

2021. május 21. 09:31
2021. május 19-én az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége online szakszervezeti rendezvényt tartott a tagszervezésről és a tagmegtartásról. 
EVDSZ műhelymunka a tagszervezésről

Az EVDSZ kommunikációs stratégiájának és a 2021. évi rendezvénytervének megalkotása során a Szövetségi Vezetőség egyetértett abban, hogy a tagszervezésre és a tagmegtartásra nagy hangsúlyt kell helyezni. 

A programismertetést követően interaktív megbeszélés zajlott. Dr. Szilágyi József EVDSZ Elnök téma felvezetőjében elmondta, hogy az EVDSZ-t „bezzeg” szakszervezetként emlegetik az érdekérvényesítés területén, mert a villamosenergia-iparban a szervezettségünk közel 50%-os, míg a szakszervezetek szervezettsége országosan ennél jóval kisebb (4-5 %), míg a közszolgáltató, közüzemi és a multi cégeknél 10-15 %-os szervezettség a jellemző. Ugyanakkor más szervezetek sokkal nagyobb tartalékokkal rendelkeznek az EVDSZ-hez képest. Az elismertségünkre és szervezettségünkre büszkék lehetünk, de azt is el kell mondani, hogy taglétszámunk 7 év alatt több, mint 10%-kal csökkent, tehát elemi érdekünk, hogy a taglétszámunkat, szervezettségünket megtartsuk, ha lehet növeljük ágazati és helyi szinten is, mert ha ebben az ütemben halad hosszú távon a taglétszámcsökkenés, akkor a szervezet súlya csökkenni fog és reprezentativitásunk, működőképességünk veszélybe kerülhet.

Dr. Szilágyi József beszélt a szervezetépítés, tagszervezés, tagmegtartás céljáról, a tervező és szervező munka fontosságáról, a rövid és középtávú tagszervező tevékenységgel kapcsolatos állandó feladatokról. Ismertette a kampány megvalósításának felépítését, valamint kihangsúlyozta a papír alapú és elektronikus kiadványok jelentőségét.

A résztvevők megosztották a véleményüket és tapasztalataikat az ágazat, illetve a tagszervezetek szerepéről, helyzetéről a tagszervezés, tagmegtartás tekintetében.

A folytatásban Orosz Dániel szakértő - előadásában - a szervezetépítéshez kapcsolódóan a siker kritériumaira vonatkozó alapvetésekről beszélt, szólt a hatékony szervezetépítés feltételeiről, a fő problémákról és ezek megoldásáról is.

A szakszervezeti szervezés stratégiája nem csodaszer. A tagszervezés nem egy forradalmian új gondolat, de vannak az idő próbáját kiálló receptek, amit bárki megtanulhat, módszerek, amik működnek és amik képesek megnyerni a potenciális tagokat, a nem szervezett munkavállalókat.

A szakértő részletesen ismertette a legfontosabb pilléreket, amelyek mentén a tagszervezési stratégia megalkotása során célszerű haladni.

Ezek a helyzetértékelés, a fókusz meghatározás, központosított adatbázis, a szervezési kapacitás erősítése, a bizalom és a kommunikáció, valamint az alapvető értékajánlat és az innováció.

Szakértőnk bemutatta az EVDSZ stratégiaalkotás során eddig elkészült anyagot. A résztvevők együtt áttekintették az EVDSZ SWOT analízisét, a tervezett stratégia főbb elemeit és mérföldköveit.

A megbeszélés utolsó harmadában a résztvevők a saját helyzetüket értékelték és megvitatták, hogy tagszervezetenként és ágazati szinten mennyiben van fókuszban a tagszervezés.  

www.liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor: 2,5 millió honfitársunk beoltva. Újraindulhatnak az üzletek és a szolgáltatások!

2021. április 07. 08:41
Átlépte a beoltottak száma a két és félmilliót, újraindulhatnak az üzletek és a szolgáltatások - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videóban.

Fiatal házaspár ökoforradalma egy alföldi tanyán

2019. március 07. 09:17
Régi álmukat váltották valóra azzal, hogy kiköltöztek a városból a dél-magyarországi tanyára.