Ezért kérje saját nevére a vetőmagszámlát!

2018. május 08. 08:19
A fémzárolt, minősített vetőmagok adatait tartalmazó számla nemcsak egyes támogatási jogszabályokban feltételként szabott előírás, hanem a megvásárolt termék esetleges minőségi problémái esetén a garancia érvényesítésének alapja

Az egységes kérelem keretében igényelhető termeléshez kötött támogatások és a zöldítés esetében a nitrogénmegkötő növényeknél elvárt a minősített/fémzárolt vetőmag/szaporítóanyag megléte. A termeléshez kötött támogatásoknál szükséges igazolni a 9/2015 (III.13) FM rendelet szerint elvárt szaporítóanyag mennyiségi meglétét is, míg a zöldítés vonatkozásában kötelezően alkalmazandó fajlagos mennyiségi kritérium nem rögzített.

A fémzárolt vetőmag használatát többek között számlával is lehet igazolni az egységes kérelem beadása során - Shutterstock

Fontos azonban, hogy mindkét esetben a fémzárolt vetőmag használatát többek között számlával is lehet igazolni, azonban saját beszerzés esetén a számlán a támogatást adott évben igénylő gazdálkodó nevének kell szerepelnie.

Tehát más nevére szóló számla saját beszerzés esetén a jelenlegi jogszabályok szerint nem elfogadható, még akkor sem, ha időközben a földterület használójának személye változott.

A fémzárolt/minősített szaporítóanyag meglétének igazolása a zöldítés nitrogénmegkötő növényeinek esetében a 2015. március 16. után vetett növényeknél alkalmazandó. Ezen esetben elégséges lehet a címke megléte, vagy ennek hiányában 2018-tól elfogadott a saját névre szóló érvényes, fajra, fajtára, mennyiségre és a tételazonosítóra vonatkozó adatot tartalmazó számla vagy a minősítést igazoló bizonyítvány másolata.

A termeléshez kötött támogatások esetében is saját beszerzés esetén a saját névre szóló számlán szerepelni kell a fajra, fajtára, mennyiségre és a tételazonosítóra vonatkozó adatnak.

Ennek hiányában a számlához csatolni kell a minősített szaporítóanyag címkéjét, vagy a vetőmagtétel azonosító adatait tartalmazó csomagolást, vagy a vetőmagtétel azonosító adatait tartalmazó szállítólevelet, a palánta kísérőokmányát, vagy a vetőmagtétel azonosító adatait tartalmazó minőségi bizonyítványt. Ennek hiányában csatolható még a számlához a számla kiállítója által kiállított olyan cégszerűen aláírt dokumentum, amely tartalmazza a számla számát, kiállításának dátumát, az eladó és a vevő azonosításához szükséges adatokat, valamint a számlán szereplő tételekhez kapcsolódóan a fajra, a fajtára, a mennyiségre és a tételazonosítóra vonatkozó adatokat. Saját előállítás esetén a minősített szaporítóanyag minősítését igazoló bizonyítvány elégséges.

Termeltető vagy termelői csoport által történő beszerzés esetére külön szabályok vonatkoznak a 9/2015 (III.13.) FM rendelet szerint.

A termeléshez kötött zöldségnövények esetében ugyanazon minősített szaporítóanyag felhasználása az édeskömény, valamint a vetőmagcélra termesztett vöröshagyma, lilahagyma, fokhagyma, petrezselyem, pasztinák, sárgarépa, feketegyökér esetében a vetés vagy telepítés évét követő évig, rebarbara esetében a vetés vagy telepítés évét követő hét évig, a spárga esetében a vetés vagy telepítés évét követő kilenc évig igazolható. 

A termeléshez kötött szálasfehérjenövény-támogatás esetében a minősített vetőmag megléte az igénylés évét megelőző évben megvalósult őszi, illetve a tárgyévben megvalósult tavaszi telepítés vagy felülvetés esetén kerül ellenőrzésre.

Vetőmag Szövetség (VSZT) a fémzároltvetőmag-használat növelése érdekében rendszeresen felhívja a figyelmet a vetőmagok számlával történő értékesítésére.

- A fémzárolt, minősített vetőmagok adatait tartalmazó számla nemcsak egyes támogatási jogszabályokban feltételként szabott előírás, hanem a megvásárolt termék esetleges minőségi problémái esetén a garancia érvényesítésének alapja - hangsúlyozta az agrotrend.hu-nak Polgár Gábor, a VSZT ügyvezető igazgatója.

A fémzárolási számnak - a vetőmagtétel azonosító számának - számlán történő feltüntetése megkönnyíti a nyomon követhetőséget, mely kiemelt területe az élelmiszerbiztonságnak.

agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

Mit gondol, tényleg nem innovatív a magyar mezőgazdaság?

2016. június 23. 08:08
Az innováció szempontjából az élelmiszeripar megítélése egészen kedvező a lakosság körében, a magas technikai igényű technológiai szektorokat követően a negyedik helyen áll, míg a mezőgazdaság az utolsók között található. Az innovatív élelmiszeripari termékek listáját a tejtermékek, míg az exportra alkalmas áruféléket a zöldség-gyümölcsfélék vezetik - derül ki a K&H 500 fős mintán végzett lakossági kutatásából. A vizsgálatban arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan látja a lakosság a hazai mezőgazdaságot és élelmiszeripart az innováció szemszögéből.
 

Monszun: a csapadékos meleg már károkat okoz a mezőgazdaságban

2018. június 12. 09:24
Az előttünk álló héten csütörtök-pénteken egy átmeneti kisebb lehűlés után visszatér a nyári meleg, egyébként pedig maradnak a majdnem mindennapos zivatarok, területi átlagban pedig újabb jelentős mennyiségű csapadék várható. A zivataros időjárás miatt nehéz tervezni a mezőgazdasági munkákat, a betakarítás előtt álló kultúrákban az esős, viharos idő károkat, terméscsökkenést és minőségromlást fog okozni.