Fagyveszélyre figyelmezte a HungaroMet!
2024. március 05. 15:48
Szerdától a közép-európai térség, így a Kárpát-medence is fokozatosan az északi anticiklon déli peremére kerül, ennek eredményeként a hét közepén északi, északkeleti áramlással több fokkal hűvösebb levegő áramlik a térség fölé – figyelmeztet a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
Hozzátették: a mostani hőmérsékleti értékekhez képest a hét közepére nagyjából 6-8 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet, és így a sokévi átlagnak megfelelő szintre csökken.
A hét második felében, kiemelten pénteken és szombaton az ország legnagyobb részén gyenge légköri fagyra kell számítani. A csütörtök hajnalban nagy területen élénk, sőt az északkeleti tájakon olykor erős szél miatt még inkább csak az Északi-középhegység szélvédett részein lehet gyenge fagy, másutt még enyhe marad a reggel – írják.
Péntek hajnalra viszont már megszűnhet a szél, és ezzel párhuzamosan az ország nyugati és északi megyéiben többfelé kiderül az ég, ugyanakkor a déli, délkeleti tájakra még beragadhat a felhőzet. Így a jelenlegi előrejelzések alapján az Alföld egyes részeit leszámítva sokfelé várható gyenge fagy, döntően mínusz 4 és 0 fok közötti minimumok valószínűek, de az északi völgyekben hidegebb lesz – tették hozzá.
Szombat hajnalban is kevés felhő várható az ország fölött és még a szél is jórészt gyenge marad, de már némileg enyhülhet az idő. Ennek ellenére döntően 0 fok körüli legalacsonyabb hőmérséklet valószínű, az északi-északkeleti határ közelében azonban mínusz 5 fok köré is süllyedhet a hőmérséklet. Az előrejelzés szerint vasárnaptól jóval enyhébb, ugyanakkor csapadékos időre kell készülni – tudatta a HungaroMet.
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Elég durva: még novemberben is lehetne málnát szüretelni
2024. október 28. 13:46
Igaz, mostanra lelassult a bogyók fejlődése a töveken, de még mindig érik a málna a felsőrajki Mézédes Málnafarmon.
"A vásárlóink egyre kevésbé hiszik, hogy van még málna. Október 26-án így néz ki a málna a Mézédes Málnafarm – Felsőrajk ültetvényén. Az érés viszont belassult, valószínűleg ez az utolsó hétvége, hogy málna kapható standjainknál. A málna még bírná valószínűleg, de mi már nem..."
Ez nem semmi: drónt gyártanak és autonóm erőgépeket fejlesztenek Zalában
2024. október 24. 21:32
Magyar fejlesztésű és gyártású drónnal, autonómmá alakított traktorokkal is találkozhattunk az MPGE klubnapján, melyre ezúttal Zala vármegyében került sor.

