Fazekas: A kis és közepes családi gazdaságok érdekeit kell képviselnie az uniónak

2018. február 21. 08:35
Támogatnia kell a családi gazdaságokat az új közös agrárpolitikának (KAP), a jelenlegi támogatási szint nem csökkenhet – szögezte le Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Brüsszelben, az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva hétfőn.

A tárcavezető aláhúzta, a KAP keretében nyújtott területalapú támogatások elsődleges feladata, hogy jövedelempótló pénzügyi hozzájárulást nyújtsanak a gazdáknak, akiknek jövedelme továbbra is jócskán elmarad más ágazatokétól. Ezért Magyarország abban érdekelt, hogy a közös agárpolitika költségvetése és ezen belül a közvetlen támogatásokra fordítható összegek nagysága 2020 után is legalább a jelenlegi szinten maradjon.

Magyarország elkötelezett abban, hogy az agrártámogatás szintje ne csökkenjen, ha kell, hajlandó megemelni a tagállami befizetését is. Ez azt jelenti, hogy az ország a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 1 százaléka helyett 1,2 százalékkal járulna hozzá az unió költségvetéséhez - tette hozzá.

A miniszter elmondta, az unió egy lépésre van attól, hogy a közös agrárpolitikára vonatkozó egyezség megszülessen, amely meghatározza, miképpen alakul 2020 után hét éven keresztül az európai unió agrárpolitikája. Magyarország álláspontja az, hogy kiemelten fontos az agrárberuházások támogatásának fenntartása a vidékfejlesztésben, a vissza nem térítendő támogatások túlsúlyát meg kell őrizni. A tárcavezető szerint az egyik leghatékonyabb a termeléshez kötött támogatás, ezért kiemelten fontos azok 2020 utáni fenntartása. Ez a közvetlen támogatások egyetlen olyan eleme, amely az aktuális termelést, így az európai mezőgazdasági termelés fenntartását, továbbá versenyképességének megőrzését segíti - húzta alá.

Fazekas Sándor elmondta azt is, a kormány számára a magyar gazdák az elsők, azonban fontos feladat ezzel egyidőben az unió belső piacának védelme is. Magyarország ezért ellenzi a dél-amerikai országokkal tervezett - az érzékeny ágazatokra további veszélyt jelentő - EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodás megkötését, mert annak köszönhetően olcsó tömegtermékek árasztanák el az uniós belső piacot.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfői közleménye szerint a miniszter az ülésen kijelentette, a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a gazdákat megillető forrásokból egyebek közt a migrációs válság kezelését finanszírozná az unió. Az agrárpénzek a gazdákat illetik - húzta alá a tárcavezető.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Új élelmiszerbiztonsági kockázatot jelenthetnek a „fekete élelmiszerek”

2018. október 24. 09:30
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új élelmiszerbiztonsági kockázati tényezőként azonosította az ún. fekete élelmiszerek csoportját.  Ezek, a napjainkban divatot, trendet képviselő élelmiszerek az aktív szénnek, ritkább esetben más élelmiszer-színezékeknek köszönhetően nyerik el a különlegességnek számító, egyeseknél averziót, másoknál fogyasztási kedvet kiváltó fekete színüket. Érdemes azonban azzal számolni, hogy az aktív széntartalom hosszú távú fogyasztás esetén hiányállapotok kialakulásához vezethet, gyógyszert szedőknél pedig akut egészségkárosodást idézhet elő.

Növekszik a Kínába irányuló magyar élelmiszerexport

2017. január 20. 08:00
Közép-Európából Magyarország rendelkezik a legtöbb árucsoportra vonatkozó exportengedéllyel Kínába