Feketén foglalkoztatók – ők azok, akik nem jelentik be a dolgozóikat

2021. augusztus 16. 10:05
Tételes lista
Feketén foglalkoztatók – ők azok, akik nem jelentik be a dolgozóikat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –­, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát – írja a Piac és Profit.

A be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók tételes listája 4897 névvel innen érhető el.

2021. március 11-étől a NAV a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságról szóló kormányrendelet szerint a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók adatait is közzéteszi. Idetartoznak azok az adózók, amelyeket a NAV foglalkoztatási jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt, a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül, végleges – közigazgatási pernél a bíróság jogerős ítéletével elbírált – és végrehajtható, nyilvánosságra hozott határozatban bírsággal sújtott.

A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája szintén innen érhető el. Ez a felsorolás 222 nevet tartalmaz.

A NAV továbbra is közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak az adatait, amelyek a 2021. március 10-ei jogszabályi rendelkezések alapján nyilvánosak és a két éves közzétételi időtartam még nem telt el.

Továbbá a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája uygancsak itt található.

Forrás: Piac és Profit / www.szakszervezetek.hu

Kapcsolódó cikkek

Kincentric: Megállt a dolgozói elkötelezettség csökkenése

2021. február 15. 09:17
A koronavírus-járvány és a gazdasági válság hatására tavaly globálisan megugrott az elkötelezett munkavállalók aránya, Magyarországon pedig megállt a négy éve tartó csökkenő tendencia a Kincentric Legjobb Munkahely Program dolgozói elkötelezettséget vizsgáló kutatása szerint, amelynek megállapításairól 2021. február 11-én közleményben tájékoztatták az MTI-t.

Szükség van az alkalmi munkaerőre

2019. október 16. 08:49
SOKKAL TÖBBET DOLGOZTAK IDÉN AZ ÁTMENETI IDŐRE FELVETT EMBEREK, MINT A KORÁBBI ÉVEKBEN