Figyelem! A piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok is kialakulhatnak!
2023. július 13. 12:48
Egy érkező hidegfront mentén nagy területen, kiterjedten, több hullámban várható zivatarok, heves zivatarok kialakulása. A legvalószínűbb forgatókönyvek szerint a nap második felére egyre inkább a déli, délkeleti, illetve keleti tájakra korlátozódhatnak a leghevesebb zivatarok. Késő estére északnyugaton már nagyobb területen stabilizálódhat a légkör. A legintenzívebb cellák környezetében nagy méretű jég (néhol >5 cm átmérőjű), szélvihar (80-100 km/h, helyenként >100 km/h), illetve felhőszakadás (~20-40, néhol >50 mm-t meghaladó csapadékmennyiség) is lehetséges.

Országos előrejelzés csütörtök estig
Fátyolfelhőkre, valamint erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, emellett emellett többórás napsütés is várható. Nyugat felől több hullámban érik el zivatarrendszerek az országot, amelyek keleti irányba haladnak. Heves zivatarokra is számítani kell felhőszakadással, jégesővel, valamint erősen viharos, károkozó szélrohamokkal.

Zivataroktól függetlenül napközben az északnyugatira forduló szél lehet élénk, helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25, 31 fok között alakul, de északnyugaton ettől pár fokkal hűvösebbet, a déli, délkeleti határvidéken viszont 32, 35 fokot is mérhetnek. Késő estére többnyire 17 és 24 fok közé hűl le a levegő.
forrás: agrotrend.hu/OMSZ
Kapcsolódó cikkek
Az IMF vezetője szerint nem kellene engedni a követelődző gazdáknak
2024. február 06. 15:29
A most odaítélt kedvezményeket később nehéz lesz visszavonni.
Az európai kormányoknak ellen kellene állniuk azon követeléseknek, hogy nagyobb anyagi támogatást nyújtsanak a tiltakozó gazdáknak, mert lehet, hogy később majd megbánják. Erre figyelmeztetett Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója – írja a vg.hu.
Sztrájk ma a kecskeméti Mercedes-gyárban
2024. március 13. 17:46
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak délután a Vasas Szakszervezeti Szövetség tagjai. A Mercedesnél működő szakszervezet október óta nem tudott megállapodni a munkáltatóval a 2024-es bérről.