Fontos hír érkezett az ukrán gabonáról: ez sok országot érinthet
2022. november 16. 12:12
Egy évvel meghosszabbíthatják az ukrán gabona és mezőgazdasági termékek exportjáról szóló megállapodást. Erről Recep Tayyip Erdoğan török elnök beszélt egy sajtótájékoztatón, ahol kijelentette, hogy bízik benne, hogy a megállapodást meg fogják újítani, és nem csak ideiglenesen, hanem egy évre.

Meghosszabbíthatják az ukrán gabona és mezőgazdasági termékek exportjára vonatkozó megállapodást, amelyet Ukrajna, Törökország, Oroszország és az ENSZ hoztak tető alá. Mint ismeretes, a megállapodás november 19-én, szombaton járna le - írta meg a 444.hu a Guardian értesülései alapján. Oroszország korábban úgy nyilatkozott, hogy nem akarják megújítani a megállapodást az orosz mezőgazdasági exportra vonatkozó, továbbra is érvényben lévő szankciók miatt, és egyszer már fel is függesztették a megállapodást egy rövid időre.
Recep Tayyip Erdoğan török elnök egy záró sajtótájékoztatón felszólalva kijelentette, hogy bízik abban, hogy a megállapodást megújítják, és nem csak ideiglenesen, hanem inkább egy évre. Törökország az ENSZ-szel közösen júliusban tárgyalt az eredeti fekete-tengeri gabonaegyezményről, aminek az aláírása óta a törökök már 11 milliárd tonna gabonát engedtek át. A török elnök beszélt arról is, hogy további tárgyalásokat folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amint visszatér Törökországba a G20-ak csúcstalálkozójáról.
Oroszország emellett megállapodást kötött arról is, hogy ismét használhatja azt a csővezetéket, amely a nitrátműtrágya egyik fő összetevőjét, az ammóniát szállítja az ukrán ellenőrzés alatt álló területen keresztül. A csővezetéket azóta nem használhatták, hogy háborút indítottak Ukrajna ellen. Az ENSZ terve az, hogy az orosz műtrágyagyártó Uralchem által termelt ammóniát az orosz-ukrán határra szállítják. A terméket a Trammo amerikai kereskedő vásárolja majd meg, mielőtt a csővezetékbe kerülne, így biztosítva, hogy ne orosz tulajdonú gázt szállítsanak át ukrán területen. Az Uralchem egy szankciókkal sújtott orosz oligarcha, Dmitrij Mazepin tulajdonában van, ami kicsit bonyolultabbá teszi az ügyletet.
forrás: agrarszektor.hu
Kapcsolódó cikkek
Fontos a magyar termelőknek az élelmiszeripar sikere
2023. október 30. 17:40
A Hungarian Food Business Program eredményeiről és a magyar termékek exportteljesítményéről kérdeztük Giczi Gergelyt, az AMC ügyvezető-helyettesét.
Az idei OMÉK-on több mint száz külföldi beszerző találkozott 46 magyar exportképes vállalkozással és közel ezer tárgyalást folytattak le egymással a Hungarian Food Business Program keretében. Az exportfejlesztési program eredményeiről Giczi Gergellyel, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettesével, a program házigazdájával beszélgettünk.
Biodiverzitás egy tanyán
2023. szeptember 04. 16:01
A sokféleség szépségét nyitott szemmel járva tudjuk megpillantani. Ezért meglátogattam egy tanyát Jászboldogházán, ahol Hegyesi József és felesége, Sipos Erika él a kislányukkal, Lucával.
Nemcsak egy egyszerű tanyát kell elképzelni, hanem egy olyan paradicsomot, amit a biodiverzitásra alapozva őshonos növény- és állatfajokkal népesítettek be.